Vegyél egy marék Ferrarit

2015.11.27. 08:19

Szép reggelt mindenkinek november 27-én, Virgil napján. Ne szegje kedvüket a borongós idő, egyrészt délután, az északkeleti tájakon felszakadozhat a felhőzet, és csapadékra is csak elszórtan számíthatunk, másrészt pedig péntek van. A mai napnak semmi köze Karel Gotthoz, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne mutassam meg önöknek ezt a remek Forever young feldolgozást. A Mercedes Pullman 600, Karel, és Bushido, a német rapper mérföldeket ver az Alphaville-re. Tökéletes:

Autóipari hírsaláta

  • 25 millió forintnyi dollárért adták el a Bogarat, amelyik a Herbie, vagy ahogy itthon ismerik, a Kicsi kocsi sorozatban szerepelt. Az autónak nem csupán a fényezése egyedi, hanem az is, hogy elbújva, a hátsóülésről is vezethető. Így készítették azokat a jeleneteket, ahol az autó úgy nézett ki, mintha önmagát irányítaná. (Autoblog)
  • Pagani egymillió kilométerrel? Ilyen is létezik. A gyáriak által csak La Nonna-nak - a nagymama - nevezett gép egy prototípus, a 2-es számú. Az autó még a kilencvenes években kezdte a karrierjét, C-12 néven. Ekkor még hatliteres, 388 lóerős motorral szerelték, ám később C-12 S-ként már a hétliteres blokk hajtotta. Most, ennyi kilométerrel később, az autót visszaállították az eredeti állapotába, és kiállították a cég központjában. (Carscoops
  • First world problem - szól a híres mém, amely arra utal, hogy valakinek a féktelen jólétből adódik egy jellemzően nevetséges problémája. Például mint Dwayne Johnsonnak, aki nem fér be a Ferrari LaFerrariba, mert túl nagydarab. A 196 centi magas színész az HBO-val forgatott Ballers című sorozat miatt ült az autóban, de akármennyire is tetszett neki, sajnos nem élvezte, hiszen alig tudta bepréselni magát. Szívből remélem, hogy sem neki, sem az olvasóknak nem lesz nagyobb problémája az életben.(Motorauthority)
  • Sportos XC90 érkezik. Az R-design-hoz nem jár erősebb motor, de néhány külső változtatás, és pár extra kényelmi kiegészítő valamennyire kiemeli a tömegből. A sportosabb dinamikáért - már ha van értelme ilyenről beszélni egy XC90 esetében - agresszívabbra állítható futómű, kormánymű, és futómű felel, odabent pedig bőr sportülések és egy 12,3 colos kijelző különbözteti meg a mezei modellektől. (Newspress)

Rubik, aki nem a kockát találta fel

1910-ben ezen a napon született Rubik Ernő – a kockát feltaláló ifjabbik Rubik Ernő apja -, gépészmérnök, pilóta, feltaláló. 1936-ban Mitter Lajossal közösen megalapították Aero-Ever vitorlázórepülőgép-gyártó üzemet Esztergomban, amelynek vezetője, majd üzemigazgatója is volt. Csak 1935 és 1987 között huszonnyolc vitorlázó, és öt motoros gépet tervezett, nevéhez több szabadalom fűződik. 1997-ben, nyolcvanhat éves korában hunyt el, emlékét többek közt a róla elnevezett repülőtér őrzi a 111-es főút mentén.

Tegnap a Totalcaron

  • Papp Tibi cikkéből kiderül, hogy mennyit is ér a használt autó, és hogy mi alapján tudjuk az értékét meghatározni. 
  • Perkó Rudi kideríti, hogy mi történik, ha a matrica megléte ellenére is megbüntetnek az autópályán. 
  • Hírszerkesztőnk, Andróczi Balázs pedig összeszedett mindent, amit az egy év múlva érkező 5-ös BMW-ről tudni lehet. 

A nap vétele

Einstein szerint a világon két dolog végtelen: a világegyetem, és az emberi hülyeség, bár utóbbiban ő sem biztos. Mindenesetre most egy harmadik tétel furakszik be a listára: a magyar leleményesség. Hazánk legdrágább autótöréséből is lehet hasznot húzni, ehhez nem kellett más, mint a csattanás után összeszedni a híres-hírhedt LaFerrari darabjait, majd meghirdetni egy közösségi oldal adok-veszek csoportjában. Még csak nem is egy komplett légterelőről, esetleg más, felismerhető darabról van szó, hanem törmelékről, bár az autó eredeti értékét ismerve, lehet, hogy ez is megér egy Swiftet. A további részletekért kattintsanak a 444.hu cikkére.

Közlekedési koffein

  • Baleset történt a Széll Kálmán téren, a Dékán utca előtt - írja a BKK. A helyszínen sávlezárásra lehet számítani. 
  • Elérhető a BKK ünnepi menetrendje, a részletekért kattintsanak ide
  • Az útinformtól nem érkezett hír lapzártáig. 

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

The winter is coming

Jön bizony, és nem árt felkészülni. A magyar hóhelyzet az utóbbi években ritkán harapódzott el – igaz, akkor nagyon -, de a világ más részein szükség van egy olyan eszközre, ami a legnagyobb havazás közben is biztosítja a mobilitást. Yvon Martel pont erre a célra építette az MTT-136-ot. Ez tulajdonképp egy gumitalp, rajta fogantyúval, viszont sem ülés, sem pedig kezelőszerv nem került rá. A sofőr csak ráakasztja a vontatandó tárgyra, ráül, majd húz egy kövéret. Az eszköz ugyanígy jó például hótolásra, vagy elakadt autók kisegítésére. A gumitalp súlya 125 kiló, és a beépített akkucsomagtól függően akár 200 kilométert is képes megtenni, és ha ezt valóba tudja, az igazán figyelemreméltó eredmény.

Totalcar retro

Tizenegy évvel ezelőtt került adásba a Totalcar TV 90. adása, Winkler és Bazsó két Opelt hasonlított össze. Az emblémák ne tévesszenek meg senkit.

Tartsanak velünk mai is, mert kiderül, hogy melyik a jobb mikroautó, a Smart ForTwo, vagy a Toyota IQ.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.