2016.02.09. 08:15

Február 9. van, kedd, Abigélek és Alexek névnapja. Ezen a napon halt meg Horthy Miklós kormányzó, valamint Gábor Dénes magyar Nobel-díjas természettudós. Napközben záporokra számíthatunk, a hőmérséklet 13 fok körül lesz.

A nap képe

A Ferrari 330 GT 2+2 a 250 GT/E utódjaként érkezett a piacra 1963-ban. A Brüsszeli Aurószalonon mutatták be a Pininfarna által tervezett négyszemélyes kupét. A motorja négyliteres, V12-es és 300 lóerős. Megközelítőleg 1000 példány készült belőle. A korai példányok (1963–65 között) a dupla fényszórókról ismerhetők fel könnyedén, később (1965 és 1967 között), már csak egy maradt oldalanként.

Autóipari hírsaláta

  • Jelentősen, mintegy harminc százalékkal zuhant az orosz autópiaci forgalom januárban éves összehasonlításban. A múlt hónapban 81 849 új személygépkocsit értékesítettek az országban, 29,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly januárban. Decemberben még ennél is nagyobb mértékben, 46 százalékkal zuhant az eladás éves szinten. Tavaly 36 százalékkal csökkent az új autók eladása Oroszországban, mintegy 1,6 millió új autó talált gazdára. MTI
  • A Balaton északi régiója nemzetközi úthálózatának fejlesztésére hagyott jóvá 95 millió eurós (mintegy 29,5 milliárd forint) támogatást az Európai Bizottság. Az EB hétfőn hagyta jóvá annak az összesen 142,3 millió euró (mintegy 44,4 milliárd forint) értékű, a Kohéziós Alapból 95 millió eurós támogatásban részesülő projektnek az első szakaszát, amelynek célja, hogy javítsa a Közép-Dunántúlon a Balaton északi térségének elérhetőségét nemzetközi úthálózaton. A támogatás a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti 27 kilométeres szakasza megkezdett munkálatainak befejezését segíti. MTI
  • Nem kedvelik a befektetők a Teslát, idén gyakorlatilag megállás nélkül esik a részvényeinek az árfolyama, ami nem is véletlen. Az egyébként is rossz részvénypiaci hangulatban előszeretettel adják a befektetők azokat a részvényeket, amelyeknél az üzleti modell sérül a csökkenő olajárral. További magyarázat a Portfólió oldalán.
  • Most fog begyorsulni az olajár zuhanása – írja a Portfólió. A lejtmenetnek azonban valószínűleg még nincs vége. A Barron's elemzése szerint idén akár 20 dollárig is eshet, az év végére azonban 55 dollárig emelkedhet az olajár. További részletekért kattintson ide.

A nap videója

Ebbe a csodálatos videóba Csikós futott bele, és a következő szöveggel küldte be a szerkesztőségi levelezőlistára:

A világ legkreténebb traktorai egy helyen

Két traktor egymásba hegesztve, farmotoros kotrógép, gőzlokomobil, szuperszéles lánctalpas, pöfögő istennyilák, amiket beazonosítani se tudunk, mik lehetnek. Newby Hall Tractor Show és az anyámborogass.

És ezzel mindent elmondott. Jöjjön a videó:

Tegnap a TC-n

Pista elvitte felrakatni az ajándék gyári kerekeket a Rulettkerék Bálnára, de végül zátonyra futott az ügy. Ha tudni akarja, hogy hol volt hiba a rendszerben, kattintson ide.

Az internetes átverések valószínűleg velünk lesznek, ameddig világ a világ. Ha kíváncsi, hogy milyen meggyőző háttérsztori kellett ahhoz, hogy a Becsületesnepper kis híján elinduljon vasárnap reggel Olaszországba egy E30 M3 kabrióért, olvassa el blogposztunkat.

Bemutatták a bevásárlós Ferrari újabb változatát. Hiába a négy ülés és a praktikus kialakítás, a GTC4 így is ízig-vérig sportkocsi. További részletek kapcsolódó hírünkben.

Jay Leno kipróbálta a Rezvani Beastet

Jay Lenoról köztudott, hogy odavan az autókért. Mikor Rézmányi Balázs és Sipos Úr Amerikában voltak, volt szerencséjük megnézni a garázsát, valamint beszélgetni is a világhírű showman-nel.

Nem meglepő tehát, hogy a Rezvani cég alapítója, Ferris Rezvani személyesen segédkezett abban, hogy Leno bemutassa az Ariel Atom alapú, 507 lóerős sportkocsit.

Hiába az átvett, Honda motoros technika, a szörnyeteg induló ára 165 ezer dollár, azaz több mint 45 millió forint. A csúcs, 710 lóerős változat, a Beast X pedig még ennél is jóval drágább: 325 ezer dollár, azaz 87 millió forint. Nem lesz egy tucatautó ez sem.

Nyerj egy kalandot a Bálnával

Videópályázatot hirdettünk, melynek győztese együtt csapathat Pistáékkal a hegyekben. Mit kell tenned, ha élvezni akarod a tetemes lábteret, és a selymesen járó sorhatot? Kattints, és kiderül.

A8 helyett csak A6

Havi 900 ezerért bérelt autót Navrasics Tibornak a külügy – írja a VS.hu. A háromliteres, V6-os TDI Audi A6-os bérleti díja állítólag azért volt ilyen magas, mert számos extrával fel kellett szerelni az autót, hogy a miniszter használni tudja. Sőt, listaáron 1,1 millió lett volna a bérleti díj, ezt sikerült 200 ezerrel lealkudni.

A kérdéses autót állítólag már korábban is bérelte a minisztérium, nem Navrasics kérésére szerezték be. Elméletben a készenléti rendőrség A8-asa is a miniszter rendelkezésére állt volna sofőrrel, de ő a szerényebb A6-ossal is beérte – válaszolta az újságnak a miniszter brüsszeli hivatala. További részletek a VS.hu-n.

TC Anno

2011-ben ezen a napon jelent meg Gyulavitéz Mini Cooper D tesztje. Ha kíváncsi, hogy csinálták, hogy a kis turbós dízelmotor ellenére nem lett kelletlen az autózás, olvassa el Az eretnek című cikkünket itt.

Kerüld el a dugót!

Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környékedre!

Anno

  • 474: Trónra lép I. Zénó keletrómai császár
  • 1849: A piski csata Erdélyben
  • 2000: Az orosz Szojuz-Fregat rakéta első sikeres indítása.

A nap dala

Minden idők egyik legjobb autós klipje Robbie Williams Supreme-je, amiben a digitális technika segítségével Jackie Stewart ellen száll harcba az énekes a versenypályán.

Köszönjük a figyelmet, ez volt a Hidegidnító. Szép napot kívánunk!