Busznak ütközött az önvezető autó

2016.03.01. 06:15

Jó reggelt kívánunk a naptári tavasz első napján, március elsején. Albin, Albina és Lea napja van. Az idő az előrejelzések szerint egyelőre egyáltalán nem lesz tavaszias. A legtöbb helyen sok felhőre, és akár csapadékra is számíthatunk. Kell tehát egy kis lelki támogatás ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a mai napot. Ez pedig ma is a Hidegindító formájában érkezik. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Busznak ütközött a Google önvezérlésre átalakított Lexus RX450h-ja. A baleset egy sávváltásnál történt, amikor sem maga a rendszer, sem pedig a pilóta nem jól mérte fel a hátulról közeledő autóbusz helyzetét. Így tehát ugyan kis sebességgel, de oldalról nekiütközött annak. Míg az autonóm járművek korábbi baleseteinél a forgalom más résztvevői hibáztak, addig itt már egyértelműnek tűnik a Google által felkészített jármű felelőssége. Szerencsére senki nem sérült meg. (autoblog)

  • Viszik a Chiront, mint a cukrot. A Bugatti éppen csak bemutatta legújabb szuperautóját a Genfi Autószalonon, de az ötszáz tervezett példányból száznyolcvanat már le is foglaltak a leendő tulajdonosok. Sőt volt köztük valaki, aki egyből hatot is rendelt. A nagyjából 740 millió forintos árcédula ellenére tehát a kezdés biztató – igaz, korábban a Veyron eladásai is jól rajtoltak, később estek csak vissza. (autocar)
  • Élre törne a Volkswagen a villanyautók és autonóm közlekedésre képes járművek szegmensében. Minderről a konszern első embere, Matthias Müller beszélt a Genfi Autószalon előestéjén. A szakember elmondta, egy németországi, egy egyesült államokbeli és egy kínai fejlesztési központba pumpálnák a pénzt, hogy megelőzzék a riválisokat. (autocar)

Anno – március 1.

  • Boszorkányperek kezdődnek 1692-ben az amerikai Salemben.

  • 1920-ban e napon választották kormányzóvá Horthy Miklóst.
  • 1966-ban a szovjet Venyera-3 behatol a Vénusz légkörébe.
  • Napra pontosan tíz évvel ezelőtt jelent meg az egymilliomodik angol nyelvű szócikk a Wikipédián. Egészen pontosan A Jordanhill vasútállomásról szóló bejegyzés volt az.

Totalcar retró

  • 2006-ban éppen ezen a napon lestünk be egy kicsit az esztergomi Suzuki gyárba, azon belül is az SX4-ek gyártósorára.
  • Öt évvel ezelőtt is a Suzuki volt a főszereplő. Akkor azt néztük meg, mi mindent is lehet kapni egy vadiúj Kizashi árából.
  • Három éve annak igyekeztünk utánajárni, hogy vajon miért is vadászik az olasz rendőr a magyar autósra.

Tegnap a Totalcaron

  • Február utolsó napjának kétségkívül az egyik leglényegesebb autóipari híre az Év Autója cím odaítélése volt. Végül 2016-ban az Opel Astrát találta legjobbnak a Csikós Zsoltot is felvonultató zsűri.
  • Csordogálnak már a hírek a Genfi Autószalonról is. Kihelyezett totalcaros különítményünk mindent megtesz annak érdekében, hogy ne maradjanak le semmiről. A biztos hátországot pedig Andróczi Balázs hírszerkesztő adja. A genfi újdonságokat egy helyen itt találják.
  • Ha pedig arra kíváncsiak, hogyan lehet a legbiztosabban rögzíteni egy telefont az autóba, akkor jó helyen járnak, csupán egyetlen kattintásra van a vonatkozó cikk. Erre tessék.

Ma

  • Újabb mérföldkövéhez érkezhet az óratekerők elleni harc. Ezúttal egy androidos és iOS-es mobilalkalmazás lesz segítségünkre. De vajon mennyire hatékonyan?

Cukor

  • Dubajban forgott Ken Block legújabb, immár nyolcadik gymkhana-videója. A cipőboltos-mutatványos mindezt a közösségi oldalakon közzétett beharangozó képpel igyekezett tudatosítani a rajongókban. A bemutatót február 29-én este kilenc órára ígérték, méghozzá a csendes-óceáni időzóna szerint. Ez azt jelenti, hogy a Hidegindító megjelenésére éppen ideért.

Közlekedési koffein

  • A 3307-es jelű Nyékládháza - Tiszacsege összekötő út, Ároktőn a komphoz (Tiszacsege) vezető út a 33+800 - 34+693 km szelvény között a Tisza magas vízállása miatt lezárva 2016.02.18. 11.00-től.
  • Torlódásról, balesetről nem érkezett bejelentés. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Az idő kegyetlenül repül. Bódi László, becenevén Cipő alig több mint egy hét híján három esztendeje nincs köztünk. És hogy milyen fontos szereplője is ő a magyar zenei életnek? Már huszonöt éve annak is, hogy 1991-ben megjelent a Hoppá-Hoppá!!! című stúdióalbum, azóta legendássá vált slágerekkel. Ezek közül az egyik legszebb a Szeretni valakit valamiért. Mert nem mindig elég csak megtalálni.

A nap képe

Ha pedig már gymkhana: álljon itt egy fotó Ken Block Ford Fiestájáról az egyik korábbi epizódból. Egészen pontosan az ötödikből.