A Ford Mustang az internet új ellensége

2016.04.13. 07:57

Április 13-a van, az Idák, Herminák és Minónák neve napja. Ma lenne 54 éves Hillel Slovak, a Red Hot Chili Peppers első gitárosa. Öt évig volt az azóta világsztárrá lett funk rock banda tagja, majd 1988. június 25-én túltolta a heroint és meghalt. Itt van néhány szólója abból az utolsó öt évből.

Hírsaláta

  • Válság utáni rekordévre készül a Magyar Suzuki Zrt. A tavalyi 185 ezer után idén 210 ezer autó gördülhet le az esztergomi gyár szalagjáról, ami a gazdasági válság után a legmagasabb termelési adat lehet. Az üzemben - két műszakban - naponta átlagosan 870 autó készül, és a megnövekedett igények kielégítésére már szombaton is dolgoznak, ami a többletköltségek ellenére is jövedelmező. A Világgazdaság úgy tudja, a cég azon is gondolkodik, hogy a nyári, általában kéthetes leállás idejét is lerövidíti. A Magyar Suzuki Zrt. évi 300 ezer autó legyártására is képes lenne három műszakban. A hitelválság előtt a cég túllépte az idénre tervezett 210 ezres számot, 2008-ban 282 ezer, egy évvel azelőtt pedig 230 ezer autó készült.
  • Fegyház jár a kilőtt autógumival menekülő kaposvári férfinak. Jogerősen három év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy férfit, akit tavaly januárban egy rendőri akció során az autójára leadott lövésekkel sem tudtak megállítani. A 46 éves kaposvári férfi tavaly január 15-én a lányával és egy ismerősével érkezett Zalaegerszegre, hogy a lánya élettársát és egy barátját hazavigye Kaposvárra. Az élettársat azonban betörések gyanúsítottjaként időközben őrizetbe vették a rendőrök, akiknek gyanús lett a segítőként érkező vádlott. A Platán soron lévő egyik áruház parkolójában a férfit két rendőr meg akarta állítani, de ő az autójával hátramenetbe kapcsolt és nagy sebességgel az úttestre tolatott, közben az egyik rendőrt az autó hátsó részével egy fához szorította. Eközben a másik rendőr a vezető oldali ajtóhoz szaladt, de az autó elindult, így csak a jobb hátsó ajtót tudta kinyitni, hogy a sofőrt ismét megállásra szólítsa fel. A férfi ennek ellenére gyorsított, és három-négy méteren át magával húzta a kilincsbe kapaszkodó rendőrt. A harmadik rendőr ekkor a szolgálati fegyverével hat lövést adott le az autókerekére célozva - ebből három találta el a jármű valamelyik részét -, de a gumi sérülése ellenére a vádlott a helyszínről nagy sebességgel elhajtott. Nem sokkal később kereket cserélt az autón, és csak a történtek után egy órával, Nagykanizsa határában tudták elfogni. A bíróságon a férfi azzal védekezett, hogy szerinte a rendőrök intézkedése nem volt egyértelmű, illetve a rossz látási viszonyok nehezítették a körülmények felismerését és mérlegelését.

Cukor

  • Új mémet kaptak az autóbuzik. Az internet új közös gyűlölt autója a Ford Mustang lett, pontosabban az új Mustanggal verető kretének. Az YouTube-on már egész gyűjtemények vannak az autós találkozókon vagánykodó, jobb esetben csak a saját autójukat összetörő, de nem ritkán tömeggázoló mustangosokból. Ez a jelenség ihlette az alábbi videót, és azt a sok mémet, amit a Jalopnik gyűjtött egybe ezen a linken.
  • Mi lehet durvább annál, amikor egyetlen autó egyszerre két zebrára parkol? Ha ezt egy gépjárműoktató követi el. Tegnap megtörtént, fotó és helymeghatározás az Indexen.
  • Az autókiszállítós videózás egy külön műfaj, ami bevett menetrend szerint zajlik: indul egy centikkel való játszadozásban a rámpán, folytatódik egy óvatos elvállásban a szállítójárműtől, jön a feszültséggel teli tanácskozás a hogyantovábbról, majd az autó célba ér. Ha egy ilyet láttál, láttad az összeset, de ezt itt egy Bugatti Chiron, talán megéri azt a négy percet.

Blogszemle

Szűk egy hónap van még a DTM rajtjáig, de a DTM Blogon már nagy a pörgés. Ha minden érdekel a német túraautó-bajnokságról a hogyan váltanaktól a sorozat szabályrendszeréig, itt mindent megtalálsz.

Anno április 13

Ma van harminc éve, hogy Nigel Mansell és Ayrton Senna összehozták a Formula-1 történelmének harmadik legszorosabb befutóját. A történet érdemi része nyolc körrel az 1986-os spanyol nagydíj vége előtt indult, amikor egy lassú defekt után a brit kénytelen volt kiállni egy kerékcserére. Húsz másodperces hátrányban az élen álló Senna mögé ért vissza, és miután leküzdötte az akkor második Alain Prostot, friss gumijain őrült tempóban zárkózott a brazil lotusosra. Mansell az utolsó előtti körre még 5,3, az utolsóra 1,5 másodperces hátrányban fordult. A célvonalon ebből már csak 14 ezred másodperc maradt. 

Tarlós kontra biciklisek sokadik felvonás

Egy főpolgármesteri utasítás miatt éleződik a feszültség Tarlós István budapesti főpolgármester és a budapesti biciklisek között. Egy I Bike Budapest által megszerzett fotó szerint Tarlós a budapesti kerékpározás feltételrendszerének felülvizsgálatát tűzte ki célul, végeredmény több jelenlegi kerékpáros közlekedési lehetőséget eltörölve. A főpolgármester az Indexnek tagadta, hogy erről lenne szó.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről élőben. Jelmondatunk: több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre és töltsétek le az alkalmazást Android vagy iOS operációs rendszert futtató telefonotokra! A Waze térképén megtaláljátok az összes új, rendőrségi fix traffipax helyét. 

Tegnap a Totalcaron

  • Az Év Autója az év egyik meglepetése ellen, azaz az új Opel Astra az új Renault Megane ellen. A négy menetben összefoglalt összecsapás Na, ki a németebb? címen olvasható.
  • Hogy lesz a fix traffipaxok előtt elkövetett szabálysértésekből bírságcsekk? A rendőrség szupermodern számítóközpontjában jártunk.
  • A Tesla tartja magát az autóiparban bevett menetrendhez, és négy évvel a forgalmazása megkezdése után kijött egy ráncfelvarrással a Model S-hez.

Friss Petrolicious

Minden hétre egy fantaszikus történet fantasztikus körítésben - ez a Petrolicious-tempó. Az eheti főszereplő a család, ahol az Alfa Romeók nem pusztán szeretett autók, hanem egy közös történetet jelentő hagyatékok.