Rendőrkézen az autóriasztó-blokkolók

2016.05.31. 08:49

Igazi nyári időben kezdődik május utolsó napja, amikor az Angélák ünneplik névnapjukat. 1911-ben ezen a napon bocsátották vízre a Titanic nevű luxus óceánjáró hajót, 1927-ben, 15 millió példány után ekkor fejezték be a híres Ford T-modell gyártását, majd két évvel később bemutatták az első hangos Mickey egér rajzfilmet. A nap híres szülöttei Clint Eastwood amerikai színész-rendező, Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Erdei Zsolt ökölvívó. A nap dala a Dire Straits Sultans of swingje, de a lényeg ezúttal a feldolgozás, amelyben a cayon (kahon) nevű hangszer is felbukkan.

Autóipari hírsaláta

Az eddigieknél kisebb modellen dolgozik a Volkswagen-csoport tulajdonában álló brit autógyár, a Bentley. A cég tavaly már megmutatta a kupészerű autó első tanulmányverzióját, az akkor még hibridhajtásúként emlegetett EXP 10 Speed 6-et, amely, a cég vezetője Wolfgang Duerheimer szerint mind kétajtósként, mint nyitott változatban piacra léphet. Az autó végleges változatának orrába a Continental GT-ből ismert, 500 lóerős V8-ast várhatjuk, hengersoronként egy turbóval. (Autonews)

Franciaország kiszállhat a PSA (Peugeot-Citroen) csoport tulajdonosainak sorából, amelynek előkészítő tárgyalásai ma kezdődhetnek meg. Az erről készült beszámoló szerint tizennégy százaléknyi részesedés sorsa dőlhet el a közeljövőben, és a lehetséges vevők közt ott van a Peugeot család és a kínai Dongfeng csoport is, e két félnek szintén tizennégy százalék a részesedése a két márkás cégben. (Autonews)

Egy időre le kellett állítani a termelést az Audi dél-nyugat németországi Baden-Würtenbergben található üzemében, mert árvizet okoztak a térségben zajló heves esőzések. A neckarsulmi üzem az A4-estől az A8-ason át az R8 sportkocsiig szinte minden fontos modell gyártóhelye, ahol naponta, átlagosan 1300 autót szerel össze a gyár 16 ezer munkatársa. (Autonews)

Blokkolt a házaspár

Nem szokásunk néhány napos híreket közölni a Hidegindítóban, most mégis kivételt teszek, mert ezt nem láttam túl sok helyen. A rendőrség múlt héten, az óbudai szerkesztőség közelében fogta el azt a házaspárt, amely profi felszerelésekkel blokkolta a közeli áruház parkolójába érkező autók riasztóberendezését és központi zárját, majd kipakolta az autókat. A rendőrség a házaspár váci otthonában tartott házkutatáson egy laptopot, egy német rendszámot és német forgalmi engedélyeket foglaltak le. (Police.hu)

Közlekedési koffein

Győr irányába az M1-es autópálya 41-es km-nél Óbarok térségében aszfaltoznak. A munkaterületnél egy sávon halad a forgalom. Torlódásra számítsanak. Az M7-es autópályán, a 147-es km közelében, a Letenye felé vezető oldalon Ordacsehi térségében egy személyautó kamionnak ütközött. A helyszínelés idejére a belső sávot lezárták. Az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán a 19-es és a 26-os km között vasbeton elemekre cserélik ki a belső szalagkorlátot. Budapest felé a kiépített terelésnél két sáv használható, de a Vásárosnamény felé vezető oldalon a 25-26km közötti szakaszon a munkaterület mellett csak egy sávon halad a forgalom. Újszász közelében a 32-es főút 60-as km-nél két személygépjármű ütközött össze. A forgalom félpályán, váltakozó irányban halad. (Utinform.hu)

Jó és rossz versenyautók

Két veszedelmes dolgokra felkészített versenyautó, egy felcsigázott újságíró és megannyi várakozás a mai visszaemlékező videóban. Így vezetett Karotta tizenhárom éve formaautót amely 4 másodperc alatt gyorsul százra, és így nem sikerült a valódi Formula 1-es autó próbája, amely 5 alatt van kétszázon. 

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Már majdnem nyár

Kedden a változóan felhős-napos időben főként nyugaton, északnyugaton lehet több helyen zápor, zivatar. Keletebbre több napsütés várható, de délután ott is megjelennek a gomolyfelhők. Gyakran lesz élénk, olykor erős a délnyugati szél. Délután 24-28 fokra számíthatunk az Időkép.hu tájékoztatása szerint.