Baleset övvel és öv nélkül

2016.06.10. 09:08

Nagy nap ez a mai minden magyar számára, mert Bíró László 1943-ban éppen június 10-én szabadalmaztatta a golyóstollat, amelyet bizonyos helyeken még mindig "biro"-ként emlegetnek és a mai napig világszerte használnak. Fontos dátum ez a svéd Saab autómárka rajongói számára is, mert 1949-ben éppen június 10-én készült el az eredetileg repülőgép-gyártással foglalkozó cég első autója az Ursaab, amely a későbbi Saab 92 prototípusa volt. A nap szülöttei Ernyei Béla magyar színész és író, illetve Elizabeth Hurley amerikai színésznő. Gréta és Margit napján kezdődik a Hidegindító, jó reggelt mindenkinek! A nap dala a Linkin Parktól a New Divide.

Hírsaláta

Négy éven belül minden második, Európában eladott új Toyota hibrid hajtású lesz, állította egy tegnapi konferencián Johan van Zyl a japán óriásvállalat itteni vezetője, aki hozzátette, már látható, hogy a Toyota képes volt előnyt kovácsolni a Volkswagennél tavaly kirobbant dízelbotrányból, mert vásárlóinak figyelme fokozottan a környezetkímélőbb technológiák felé fordultak. A cég tavaly 209 ezer benzin-elektromos hajtású autót adott el a kontinensen, amely a teljes darabszám 24 százaléka volt, ez idén kiteheti a 30 százalékot. (Autonews)

Az autómegosztó szolgáltatások lendíthetik fel igazán az elektromos autók piacát, vélekedett előadásában a Morgan Stanley elemzőcég szakértője ugyanezen a konferencián. Laura Lembke szerint az elektromos autók hajtásláncának többletköltsége, közösségi használatban akár két-három év alatt megtérülhet, feltéve, hogy mindennap ötven százalék körüli kihasználtsággal közlekednek, szemben a magánhasználók helyzetével, akik átlagosan csak négy százalékos kihasználtságot érnek el villanyautóikkal, így öt-hat évig is várhatnak, hogy megtérüljön döntésük. (Autonews)

Kismértékben ismét növekedett a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma Magyarországon, az év első négy hónapjában, amikor összesen 4431-en sérültek meg az utakon. A növekedést a könnyű sérüléssel járó balesetek számának emelkedése okozta, miközben a súlyos és halálos balesetek áldozatainak száma csökkent. A hírt és a biztonsági öv használatának fontosságáról szóló videót a Baleset-megelőzés oldalon találtam.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre és töltsétek le a Waze alkalmazást Androidra, vagy iOS-re. 

Totalcar retro

Tizenöt éve még nem lehetett pontosan tudni, hogy a törökök mekkorát robbantanak majd az autóiparban. Akkor még nem tudtuk, hogy a kis- és kompakt méretű autók, lépcsős hátú változatait ontják majd százezrével olyan piacokra, mint a magyar. A Renault Thalia korabeli tesztje így kezdődik:

"A franciák értenek a divathoz. Elhatározzák, hogy csinálnak egy remek csinos kisautót, és tényleg. Aztán megengedik a törököknek, hogy készítsenek egy helyi igényekre szabott modellt, és megszületik Clio Quasimodo."

Esős hétvége

Én már elfogadtam, ez egy ilyen esős nyár lesz. Az Időkép most sem kecsegtet túl sok jóval a hétvégére, mert azt írja, pénteken sok felhő lesz felettünk, és többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására is, majd délután északnyugat felől szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Helyenként élénk lesz a változó irányú szél, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. Napközben 21-26°C között alakul a hőmérséklet.