Ipari mennyiségben lopta a dísztárcsákat

2016.07.29. 06:18

Jó reggelt kívánunk július huszonkilencedikén, pénteken. Márta és Flóra névnap van, ne feledjük! Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor az elmúlt napok esőzései ma már csillapodnak, hétvégén pedig igazi strandidő lesz. Csak ezt a néhány órát kell tehát kihúzni valahogy. A túlélésben mi is próbálunk segíteni: indul a friss Hidegindító. Kávét a kézbe, és lapozzanak bátran, máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • A Volkswagen beelőzte a Toyotát. Míg az idén januárban nyilvánosságra hozott adatok szerint még a japán cég volt a világ legnagyobb autógyártója, addig 2016 első felében már a német konszern gyártósorairól gördült le a legtöbb jármű. Ebben a hat hónapban 5 millió 268 ezerig jutottak, míg a Toyota 5 033 177-tel csípte meg a dobogó második fokát. A General Motors pontos számai nem ismertek még, annyi azonban biztos, hogy övék a harmadik hely. A VW sikere a dízelbotrány tükrében kicsit meglepőnek tűnhet. (autocar)
  • Kínában gyárthatja a plug-in hibridjeihez szükséges akkumulátorokat a General Motors. Az amerikai nagyvállalat ezzel egy érdekes helyzetet oldhat meg. Hamarosan beindul ugyanis a Cadillac CT-6 hibridváltozatának forgalmazása a távol-keleti országban. Kicsivel később az Egyesült Államokba is szállítanak a modellből. Bár a gyártás kizárólag Kínában zajlik majd, az akkucsomagok az USA-ból érkeznek, és a kész autóval térnek vissza az anyaországba. (carscoops)
  • Megvannak az első szerencsés kiválasztottak – Nagy-Britanniában legalábbis megkezdődött a Ford GT-vásárlók kiválasztási folyamata. Ahogy azt már korábban megírtuk, nem egyszerű hozzájutni a sportkocsihoz. A borsos vételár kicsengetése mellett számos egyéb feltételnek is meg kell felelni. Az első két évben mindössze ötszáz példány készül majd. A sikeres pályázókat folyamatosan értesítik. (autocar)

A Kreszprofesszor vezet és magyaráz

Az irányjelző használata

Amellett, hogy az irányjelző használata bizonyos forgalmi helyzetekben kötelező, sokszor hasznos többletinformációt is adhatunk vele a többi közlekedőnek. Nézzük, milyen félreértésekhez vezethet ennek elmulasztása!

További tippek és videók a Kreszklub oldalán.

Anno – július 29.

  • 1990-ben e napon tartottak hazánkban népszavazást a köztársasági elnök megválasztásának módjáról.
  • 1981-ben házasodott össze Károly herceg és Lady Diana Spencer a Szent Pál Bazilikában.
  • 1954-ben éppen július 29-én jelent meg az Egyesült Királyságban A Gyűrűk Ura első kötete.
  • 1948-ban megkezdődtek a XIV. olimpiai játékok Londonban. A 2016-os olimpia pedig éppen egy hét múlva, augusztus ötödikén rajtol.
  • Forma-1-es futamból hat is erre a napra esett. 1951-ben Németországban Alberto Ascari, 1973-ban Hollandiában Jackie Stewart, 1979-ben Németországban Alan Jones, 1990-ben Ayrton Senna, 2001-ben Ralf Schumacher, míg 2012-ben a Hungaroringen Lewis Hamilton nyert.

Totalcar retró

  • Öt évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy milyen szemtelenül olcsón kínálja a Lada alapmodelljét, a Grantát. Azt, hogy milyen autó is igazán, idén tavasszal tudhattuk meg, amikor teszten járt nálunk a típus egyik példánya. Az igazságért erre tessék!
  • Három éve pedig az Opel Zafira Tourer járt nálunk. Méghozzá 1,6 literes, turbós benzinmotorral. Valóban ez lenne egy boldog család szállítóeszköze? Sipos Zoltán tesztjéből kiderül.

Tegnap a Totalcaron

  • Kikanyarodok a szerkesztőségtől, lepadlózom, és mire észbe kap az elektronika, már bő fél sávval odébb van a hátulja. Fél perc múlva utolér a rendőr, akit valahogy nem vettem észre a kereszteződésben - szélsőséges, magával ragadó, irdatlan gyors az új Ford Focus RS.
  • Csütörtökön írtunk még a Martini Forma-1-es hányattatásairól és a sátán leheletéről, az Égéstérben pedig a huszonnégy órás robogóverseny tapasztalatairól és élményeiről számoltunk be.

Ma

  • Ha velünk tartanak, megtudhatják, Merciből miért kell fapadost venni. Mindezt a CLA 180d Shooting Brake tesztjén keresztül fejti ki Vályi Pista.

Cukor

  • Alapos túlsúllyal füleltek le egy német turistát a svájci hatóságok. Persze nem a negyvenéves férfi testsúlyával volt a gond, hanem azzal, hogy szinte szó szerint rogyásig pakolta autóját. Nyilván szeretett volna magának a nyaralás alatt is otthonos hangulatot teremteni, ezért lakása berendezésének jelentős részét becsomagolta, sőt robogóját is feldobta a tetőre. Ezzel a tetőn 408 kilogrammal, a hátsó tengelyen 174 kilogrammal lépte túl a megengedett terhelést. Az autó össztömege pedig 201 kilóval lépte túl a szabályos értéket. Amellett, hogy a rakomány egy részét le kellett pakolnia, még több száz svájci frankos büntetéssel is sújtották, mielőtt folytathatta volna útját. Ami viszont még megdöbbentőbb: a helyi rendőrök tavaly három hasonló esettel is találkoztak. (mopo24)

Közlekedési koffein

  • Az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátkelőnél jelenleg zavartalan a kilépő forgalom.
  • Balesetről, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Ma ünnepli 57. születésnapját John James Sykes, akit többek között a Thin Lizzy és a Whitesnake gitárosaként és dalszerzőjeként ismerhetünk. Előbbi együttesben 1982 és 1983 között zenélt. Jöjjön tehát az 1983-as Thunder and Lightning albumról az azonos című szám.

A nap képe

A mai nap képe a rendőrség honlapjáról származik. Szombathelyen ugyanis egy 24 éves férfival szemben indult eljárás. A gyanú szerint az elmúlt fél évben számos – elsősorban gyári – dísztárcsát lopott el a parkoló autókról. Amikor igazoltatták, éppen tizenhárom garnitúra volt nála. Ezek között akadt Mercedes, BMW, Volkswagen, Renault, vagy éppen Toyota is. Részletes beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezik. A helyi rendőrkapitányság pedig várja a megkárosított autósok jelentkezését. (police.hu)