A repülőt is lenyomja a Hemi-motoros Jeep

2016.09.19. 06:55

Szép reggelt kívánunk szeptember tizenkilencedikén, hétfőn. Az év 262. napja van ma, tehát csupán 103 maradt hátra 2016-ból. Vilhelmina és Dorián ünnepli a névnapját. A mögöttünk hagyott hétvégén véget ért a paralimpia, amelyet a 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárt. Változékony időre van kilátás, nem árt tehát magunknál tartani egy esernyőt, ha biztosra akarunk menni. De mielőtt kilépnénk a házból, szorítsuk magunkhoz a forró kávét, és dörzsöljük meg szemeinket, hiszen itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Újabb kötelező tartozékkal bővülhet az új autók felszereltségi listája. Az Egyesült Államokban legalábbis olyan gyermekbiztonsági rendszer bevezetésén dolgoznak, amely a járműből kiszállva jelezne a sofőrnek, ha az megfeledkezett a lurkóról. A statisztikák szerint ugyanis évente 37 gyermek hal meg azért, mert figyelmetlen szülei a tűző napon hagyják az autóban. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy pontosan hogyan működik majd a rendszer, és azt sem tudni, mikortól lehet kötelező. (leftlanenews)
  • A kiugró kereslet miatt bővítenie kellett a Yeti gyártását a Škodának. A Volkswagen-csoporthoz tartozó márka az oroszországi üzemben emelte meg a kapacitást, de Nyizsnyij Novgorod mellett a csehországi Kvasinyban, az ukrajnai Solomonovóban, a kazahsztáni Ust Kamenogorskban és a kínai Antingban is szerelnek össze Yetiket. 2009-es bevezetése óta 580 ezernél is többet adtak el a modellből. (carscoops)
  • Egészen különleges rendőrautót kínálnak eladásra Nagy-Britanniában. A Triumph TR4-esből a hatvanas években készítettek elfogóautókat. Arról, hogy nem civil járművel van dolgunk, elöl egy Police-felirat, hátul megállító tábla árulkodik. Az utasoldalon pedig reflektort is találunk. A Triumph hetente mintegy ezer mérföldet futott szolgálati ideje alatt, 2000-ben viszont teljes felújításon ment keresztül. Ekkor kapott egy mindössze nyolcezer kilométeres blokkot is. 79 ezer fontot, azaz közel 30 millió fontot érhet. (motor1)

Anno – szeptember 19.

  • 1991-ben ezen a napon találták meg Ötzit, a több ezer éves, mumifikálódott similauni férfit.
  • Harmincöt esztendeje több mint 500 ezer néző látogatott el a Central Parkba, ahol Simon és Garfunkel állt össze újra.
  • 1857-ben vezették be hazánkban az új ezüstforintot.
  • Forma-1-es verseny csupán egyetlen egyszer esett szeptember 19-ére. 1971-ben Jackie Stewart nyert Kanadában.

Totalcar retró

  • Kereken tíz éve járt nálunk teszten a Mazda 3 GTA. Belépőmodell 6,2 millióért? Hogy is van ez? Ebből az írásból kiderül.
  • Padlógázon is alig fogyaszt és még aludni is lehet benne. Kitalálták? A Toyota Corolla D-4D-ről van szó, amelyet éppen öt évvel ezelőtt próbáltunk ki.

Hétvége a Totalcaron

  • Szombaton tovább forgattuk a Rulettkereket: húszéves TDI-nk vállalhatatlan külsejét kezdtük gatyába rázni. Itt azt is elolvashatják, mennyire sikerült. Eközben a Totalbike-on elrajtolt a marokkói túra.
  • Vasárnap a brazil autóipar vadhajtásairól írt Csikós Zsolt. Megtudhattuk tőle, milyen az, ha felismerünk egy autót, majd elolvasva a típusjelzését rájövünk, mégsem az, aminek látszik. A horvát tengerparton pedig Kawasaki Z1000SX-szel verettünk.

Kitekintő

„Az első kanyarig egy nagy üvöltés az egész, nem tudom nulláról 260-ra hány másodperc alatt gyorsultunk fel, de nem érek rá ezzel foglalkozni, csak arra gondolok, hogy bazdmeg, elképesztő, hogy nem félek. Azt hittem, üvölteni fogok, mint a filmekben, meg a YouTube-videókon a hisztis csajok, de nem”– a Top Gear forgatásán járt Sixx. Az Index beszámolóját erre a linkre kattintva érhetik el.

Cukor

  • Godzillával nézett farkasszemet a Forma-1-es pilóta. Na jó, ez így egy kicsit túlzás: Max Verstappen a hétvégi Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésén láthatott a pályán egy varánuszt. A méretes gyík megvárta, amíg elhalad a versenyautó, majd nyugodtan átkelt az úttesten.

Közlekedési koffein

  • Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál szünetel a határellenőrzés, a ki- és belépő forgalom folyamatos, nincs fennakadás.
  • Az M0-s autóút déli szektorában a 6-os főúti csomópont közelében, az M1-es felé vezető oldal 14-es km-ében kigyulladt egy kamion pótkocsija. A mentési munkálatok még tartanak, de már csak a kihajtó ág egy részét és a leálló sávot zárják. A forgalom folyamatos.
  • A 811-es főút Lovasberény és Vértesacsa közötti szakaszán a 23-as km-nél felborult egy kamion. Teljes útzár van, aki teheti, Csákvár felé érdemes kerülni. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap videója

Ha egy Jeep és egy repülő feszül egymásnak, ön melyikre fogadna? A Blyton Park Driving Centre alig három kilométeres versenypályáján egy 6,4 literes Hemi V8-cal szerelt Grand Cherokee SRT-t eresztettek össze egy Silence SA1100 Twisterrel. A végeredmény az alábbi videóban látható. (motorauthority)

A nap száma

A már említett 1981-as koncerten, a Central Parkban többek közt a The Sound of Silence című számot is eljátszotta Simon és Garfunkel. A nóta egyébként 1964-ben készült el, és a Wednesday Morning, 3 A.M. albumra került fel. A lemez nem aratott nagy sikert, és szünet következett a duó életében.