Eladó az autó, amely egyetlen ponttal maradt le a vébécímről

2016.09.26. 07:02

Hűvös őszi reggelre ébredtünk szeptember 26-án, hétfőn. Igaz, azt mondják, hogy van remény a napsütésre. Jusztina névnapja van ma, és egy újabb munkahét kezdete. Az esztendőből már eltelt 269 nap, és mindössze 96 van hátra. A szokásoknak megfelelően kezdjük ezt a napot is Hidegindítóval: kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris indulunk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • DTM-hétvégének adott otthont a Hungaroring. Az első futamon az Audi tarolt: az olasz Edoardo Mortarát intették le elsőként, mögötte a brit Jamie Green és a spanyol Miguel Molina futott be. A második verseny szintén Audi-sikert hozott. A svéd Mattias Ekström nyert a francia Adrien Tambay előtt. A dobogó harmadik fokára viszont már felfért egy Mercedes is, Daniel Juncadellával a volánnál.
  • Óriási fejlődésre számít az autonóm járművek szegmensében a Kia. A koreaiak szerint huszonöt év múlva az új autók fele képes lesz önálló közlekedésre. Ezek a gépek pedig képesek lesznek egymással, az úttal és a különféle jelzésekkel is kommunikálni. Emellett pedig a parkolást is könnyebbé tehetik, hiszen az utast kiteszik a célállomásnál, majd maguktól keresnek egy megfelelő várakozóhelyet. (carscoops)
  • Rendesen megtörték a Google egyik önvezető autóját. A Lexus RX 450h hibrid éppen Kaliforniában közlekedett, amikor egy kisteherautó nem adta meg neki az elsőbbséget. A furgon a piros lámpán áthajtva rongyolt bele a Lexus jobb oldalába. A Google-nél persze rögtön rá is csaptak a dologra: gyorsan elmondták, hogy városban az egyik vezető baleseti ok a tilos jelzésen való áthajtás. Ez pedig 94 százalékban emberi mulasztás miatt történik, amit ők igyekeznek kiküszöbölni a fejlesztéseikkel. (autoblog)
  • Akár negyven százalékkal is szűkítheti kereskedői hálózatát a Cadillac az Egyesült Államokban. Ez összesen négyszáz partnert érintene, a bezárások pedig mintegy 50 millió dollárba kerülnének a vállalatnak. A hírek szerint ugyanis sokkal több márkakereskedésük van, mint amennyire ténylegesen szükségük lenne, az érintett üzletek pedig mindössze ötven vagy annál is kevesebb autót értékesítettek 2015-ben. (autoblog)

Anno – szeptember 26.

  • Szeptember 26-án, 1580-ban hajózott be Sir Francis Drake Plymouth kikötőjébe, ezzel befejezte Föld körüli útját. 59 emberrel, spanyol kincsekkel gazdagon megrakva tért haza.
  • Ezen a napon alapította meg az Egyetemi Könyvtárat Mária Terézia, aki 1777-ben a nagyszombati tudományegyetemet telepítette át a budai királyi várba.
  • Richard Nixon és John F. Kennedy között 1960-ban zajlott le az első elnökjelölti televíziós vita az Egyesült Államokban. Ekkor körvonalazódott igazán a televízió ereje.
  • Először emelkedett levegőbe Boeing 767-es 1981-ben.
  • Több különböző helyszínen is rendeztek Forma-1-es futamot szeptember 26-án. 1993-ban Portugáliában Michael Schumacher, 1999-ben a Nürburgringen Johnny Herbert, 2004-ben Kínában Rubens Barrichello, míg 2010-ben Szingapúrban Fernando Alonso diadalmaskodott.

Totalcar retró

  • Létezik-e olyan családi autó, amellyel tökön-paszulyon át biztonsággal közlekedhetünk? Tudományos, vagy legalábbis annak látszó pontrendszerrel értékeltük a kategória szereplőit. Tíz évvel ezelőtti tesztünkért ide kattintson.
  • Ezres dízelmotor is lehetne benne, akkor is körülállnák. Hiszen ismerjük a tévéből. Starsky és Hutch pontosan olyan Ford Gran Torinóval furikázott, mint amilyet 2011-ben, éppen öt éve próbálhattunk ki.

Hétvége a Totalcaron

  • Különleges autó volt a maga idejében a BMC 1800. Pontosabban egy Rettenetesen Fontos Autó? Hogy miért? Csikós Zsolt szombati cikkéért erre tessék. Eközben pedig a Totalbike-on a diagnosztika legmélyebb bugyraiba tekintettünk be.
  • Vasárnap az Austin 7 történetét göngyölítettük fel. Gondolták volna, hogy mekkora jelentőséggel bírt ez az autó? Klikk ide, és megtudhatják. Ha pedig kíváncsiak a kereszteződésre, ahol csak hibásak lehetünk, akkor ide kattintsanak.

A séf mai ajánlata

  • „Kilóra megvett, de nem csak azért, mert nem számítottam ilyen előadásra. Most, hogy nyertem egy kis távolságot tőle, és végiggondoltam a jelenséget, még mindig úgy érzem, különleges kincs az XF a nagyszedánok között” – a mai tesztben Stump András keresi a választ arra a kérdésre, hogy szeretünk-e még vezetni.

Cukor

  • Ahogyan Michael Schumacher neve a Ferrarival, Ayrton Sennáé pedig a McLarennel olvadt össze az évek során, úgy Colin McRae a Subaruval együtt, legendaként él az emlékeinkben. A Mohr Klassik most azt az Impreza WRC-t kínálja eladásra, amit McRae az 1997-es ralivébén hajtott. A szezon végén mindössze egyetlen ponttal maradt el a bajnok Tommi Mäkinentől. A Subaruért 280 ezer eurót, azaz mintegy 86 millió forintot kérnek. (carbuzz)

Közlekedési koffein

  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, a határ kilépő oldalán zavartalan a forgalom, nincs fennakadás. (Útinform)
  • Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 109.800-as méterszelvénynél anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt. A rendőrök befejezték a helyszínelést, feloldották a forgalomkorlátozást, az autópálya ismét teljes szélességében járható. (police.hu)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap képe

Íme, egy rettenetes Mercedes 1979-ből. Az AMG 280 GE 5.6 Sport az akkori S osztály V8-asát kapta meg. Kívül arany hűtőrács-keret és felnik, belül pedig piros bőr fokozza a hangulatot. (carscoops)

A nap száma

Éppen tegnap volt negyvenéves a U2. 1976 szeptemberében alapították meg a zenekart, amely nagyjából tíz percig a The Larry Mullen Band nevet viselte, majd Feedback-ként folytatta. 1977-ben The Hype-ra változtattak, 1978-ban választották a U2-t. Szóljon a Beautiful Day!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.