Végre a jó emberek a Top Gear élén?

2016.09.27. 08:47

Szeptember 27-én köszönti önöket a Hidegindító, markoljanak rá egy kávésbögrére, Adalbert napján is lendületesen kezdjük a napot. Mindenképp jó hír, hogy marad a kora őszi időjárás, 18-23 fokkal, csapadék és fronthatás nélkül. 1921-ben ezen a napon született az egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású magyar filmrendező, Jancsó Miklós. Egyedi stílusa, hosszú, kitartott snittjei sok külföldi rendezőt is megihlettek. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjének ajánlása árul el legtöbbet filozófiájáról: Legyen vidám és boldog! Nem az? Erőltesse meg magát, ne törődjön semmivel! Nézze, az emberen kívül minden állat tudja: a legfontosabb az életben, élvezni azt. No, ez a filmünk kicsit hozzásegíti. Ennek fényében szóljon most a Bëlgától a Magyar Nemzeti Hip-Hop, a Kelj fel komám, ne aludjál című Jancsó-szatíra egyik betétdala, mellesleg a videoklipjében is szerepel a rendező:

Ez ment tegnap

Kipróbáltunk egy autót, amit meg kell venni, amíg még lehet, hírszerkesztőnk pedig írt két borzalmas Mustangról, amelyek kinézetük ellenére is sok pénzért fognak elmenni. És értekeztünk kicsit a motoros vezetéstechnikai tréningről is

Hírek kávé mellé

Újabb személyi változások történnek a Top Gearnél. Néhány hónapja futotta végig a netet a hír, hogy Chris Evans elhagyja a műsort, ugyanis ő és a producerek is belátták, hogy a rádiós műsorvezető egyszerűen nem alkalmas a műsor vezetésére, hallgatva ezzel több ezer felháborodott rajongóra. A nézők nem csak a fórumokon voltak hangosak, az egykori 4,4 milliós nézőszám 1,9 millióra esett vissza. A BBC vezetősége ezért úgy döntött, hogy a kiesett Evans helyére Chris Harrist és Rory Reidet emelik be, akik eddig a Top Gear különkiadását vezették. Így egy ütőképes trió jöhet össze, mert Matt LeBlanc-nal eddig sem volt baj, jól adja el a karakterét, Harris szakértelme elvitathatatlan, Reid pedig szintén nem csak autómániás, de újságíró is. Harris és Reid elég elfoglalt lesz, hiszen amellett, hogy a Top Gear műsorát vezetik, megmarad az Extra Gear különkiadás, sőt, Harris egy netes sorozatban is szerepelni fog, amit majd a Top Gear weboldalán követhetünk. (Motorauthority)

fxmyyxwegxro76nbsxbw

A kínai Geely beáll a Bloodhound SSC mögé. Az áramvonalas sugárhajtású gép célja, hogy megdöntse a Thrust SSC által felállított 1227 km/órás sebességrekordot, a kínai vállalat most ehhez járul hozzá szponzorként, de nem egyedül: az építést támogatja a Rolls-Royce egy Eurofighter Typhoon vadászrepülőkbe szánt hajtóművel, a Jaguar egy kompresszoros V8-assal, aminek egyetlen feladata az olajpumpa hajtása, de a csapatot még támogatja a Lockheed Martin, a Thyssen Krupp és a Castrol is. A csapatnak jól jön a támogatás, ugyanis anyagi okokból néhány hónapja fel kellett függeszteni a fejlesztést, a Geelyvel viszont úgy tűnik, hogy tartható lesz a 2017 októberére tervezett rekorddöntési dátum. (Motorauthority)

Utcára megy a Le Mans-győztes Porsche 919 hibrid. Nem arról van szó, hogy utcai kiadást készítenek a prototípus versenyautóból, hanem szó szerint a versenyautó megy egy kört hamarosan London utcáin. Annak ellenére, hogy Mark Webber ül majd a kormány mögé, nem számíthatunk Ken Block-szintű huligánkodásra, mert a négymérföldes körre reggel hat és hét óra között kerül majd sor a csúcsforgalomban, így inkább vicces reklámra lehet számítani. Az autó a város több nevezetessége mellett hajt majd el, mint a Park Lane, a Parlament, vagy a Westminster híd, így valószínűleg nem csak a Porschénak, de a városnak is csap némi hírverést. (Carscoops)

fcbdb5da47370ca3744f5fdac839b7e2

Közlekedési koffein

A Hidegindító megjelenéséig nem érkezett hír forgalmat befolyásoló eseményről az Útinformra. Viszont Budapesten érdemes odafigyelni, hiszen a Teréz körutat lezárták az Aradi utcánál, valószínűleg a szombat esti robbantás felderítése miatt. Részletek az Indexen

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A mi műsor

Vácról kecmergek ki egy porig ültetett egyes Golfban. Rég kellett ennyire koncentrálnom autóra: ha a munkás eggyel több felest dobott be, és az ideálisnál magasabbra húzta a csatornafedelet, már el kell rántanom, nehogy felakadjon a koptató. A kocsi 750 kiló, a motor 98 lóerős, és olyan rövid a váltója, hogy 100-nál ötödikben 4000-et forog . Amint tisztul a forgalom és belátok pár száz úthibamentes métert, visszahúzom kettesbe, és lepadlózom. Azonnal ugrik, 4-5-6 ezer, úristen, mennyire megy, raknám a harmadikat, de féééééék, jön egy keresztborda. - Kusza érzések kerítenek hatalmukba egy igényesen megépített Golf I GTI-ben. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.