A legnagyobb Škodákból is RS lehet?

2016.10.04. 06:55

Álmatag, hűvös reggelre ébredtünk október negyedikén, kedden. A Ferencek ünneplik névnapjukat. Ha a lakásból kilépve fáznánk, akkor gondolkodjunk el, és érezzük kicsit szerencsésnek magunkat. Három éve ezen a napon súlyos mínuszokat mutattak a hőmérők – volt, ahol a tízet is megkörnyékezték. Abban pedig, hogy könnyen induljon a mai nap, a friss Hidegindító lesz segítségünkre. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Kérdéses lehet a Škoda RS-modelljeinek jövője. A cseh gyártó jelenleg csak az Octaviából kínál igazán erős változatot. Bernhard Maier vezérigazgató korábban arról beszélt, hogy újabb sportos autókat dobhatnak piacra, most pedig azt is hozzátette, elméleti síkon nincsenek határok: csupán a vásárlói igények döntik el, milyen lépéseket tesznek. Azt sajnálhatjuk, hogy vélhetően a Fabiából nem készül majd vRS logóval ellátott hot hatch, viszont a Superb és a Kodiaq kaphat erősebb változatot. Ennek a legfőbb oka, hogy ebben a szegmensben a vásárlók talán hajlandóbbak megfizetni a felárat. (autocar)
  • Már az önvezető autók is használhatják Kalifornia egyes útjait. A szeptember végén elfogadott jogszabály szerint az autógyártók tesztelés céljából járathatnak olyan gépeket, amelyekben nincs sofőr, valamint hiányzik a kormány, a gáz- és a fékpedál is. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a közúton, mindenféle korlátozás nélkül jöhetnek-mehetnek, érdemes hozzátenni: külön erre a célra kijelölt szakaszokról van szó, ahol legfeljebb 35 mérföldes óránkénti sebességgel haladhatnak. És persze egy rendesebb biztosítással is rendelkezniük kell. (autocar)
  • Különleges festésű autókkal ünnepli jövőre fennállása hetvenedik évfordulóját a Ferrari. A hetven különböző stílus az olasz sportkocsigyártó történetének mérföldköveire utal majd. Így például Stirling Moss 1961-es Tourist Trophy-győzelmére, Michael Schumacher 2003-as F1-es bajnoki címére, vagy éppen Steve McQueen feleségétől kapott ajándékára. Ezek a festések öt különböző modellen – a GTC4 Lussón, a 488GTB-n és Spideren, a California T-n, valamint az F12 Berlinettán jelennek majd meg. Összességében tehát 350 ünnepi Ferrarit kapunk. (motorauthority)

Anno – 2016. október 4.

  • Szomorú évfordulóra ébredtünk ma. Éppen hat évvel ezelőtt történt az ajkai vörösiszap-katasztrófa. A Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt is elöntő, csaknem egymillió köbméternyi vörösiszap tíz ember életét követelte, és házak százait tette lakhatatlanná.
  • 1997-ben e napon indult el a TV2 országos kereskedelmi tévécsatorna.
  • Huszonöt évvel ezelőtt Antall József az Egyesült Államokban tárgyalt George H. W. Bush amerikai elnökkel.
  • 1957. október negyedikén a szovjetek fellőtték a Szputnyik-1 műholdat a világűrbe. Ezt a napot számítjuk az űrkorszak kezdetének.
  • 1582-ben ezen a napon vezették be a legtöbb katolikus országban a Gergely-naptárat.
  • Három Forma-1-es nagydíjat rendeztek október negyedikén. AZ USA-ban 1964-ben Graham Hill, 1970-ben Emerson Fittipaldi, Japánban 2009-ben pedig Sebastian Vettel győzött.

Totalcar retró

  • Nyolc évvel ezelőtt mutattuk be a csehszlovákok válaszát az Unimogra: a Tatra 805-öt.
  • A turbómotor betegsége mindenképpen zsebbenyúlós lesz? Mi van, ha elillan a turbónyomás? Öt éve írtunk a jelenségről, amely főként a common rail dízelek tulajdonosaira ijeszthet rá.

Tegnap a Totalcaron

A séf mai ajánlata

Ma nem adjuk hatvan tonna alá: a Scania R és S szériáját mutatjuk be. És persze az E-Tap is folytatódik.

Cukor

  • Mit tehet apuka, ha pelenkás gyermekének szemében látja a vágyakozást egy AMG Mercedes iránt? Nyilván a világ összes pénze is a miénk lehet, de a kiskrapek igazi autót vezetni egyelőre biztosan nem fog, így a németek külön ennek a korosztálynak is elkészítették a legmenőbb modelleket. Az alábbi képen látható ezüstszínű példány egy AMG GT, míg a sárga egy GT S. Lapított aljú kormánnyal, az eredetit idéző felnikkel. Sőt, limitált szériás is lesz belőle, amely a német labdarúgó-válogatott előtt tiszteleg, eladásai pedig jótékony célt szolgálnak. (motor1)

Közlekedési koffein

  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál nincs ellenőrzés, folyamatos a forgalom.
  • A 10-es főúton, Piliscsabánál a 24-es km-nél egy személyautó gyalogost gázolt. A forgalmat rendőrök irányítják. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap képe

Mindössze ötszázkét darab készült ebből a Mercedes-Benz 190E Cosworth Evo II-ből, hogy a Német Túraautó-bajnokságban homologizálható legyen. Az eBayen most eladásra kínált példány órája kevesebb mint ötvenezer kilométert mutat, árcédulájára azonban jóval nagyobb szám került: e sorok írásának pillanatában 135100 dolláron, vagyis mintegy 37 millió forinton áll a licit. (motor1)

A nap száma

1970-ben, vagyis 46 évvel ezelőtt halt meg Janis Joplin, a hivatalos álláspont szerint kábítószer-túladagolásban. Mindössze huszonhét éves volt, négy lemeze jelent meg, az utolsó már halála után. Következzen egy szám harmadik albumáról: To Love Somebody.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.