Leddel mentik a gyalogost Debrecenben

2016.10.13. 08:37

Szép reggelt október 13-án, az Edék, Kálmánok, Fatimák és Kálebek neve napján. Ma ugyan csütörtök van, de 709 éve ezen a napon történt, hogy IV. Fülöp francia király a templomos lovagrend elleni per során a rend 2000 tagját letartóztatta és kivégeztette. Innen ered a péntek 13. babonája. Nem mellesleg ma 45 éves a kortárs filmművészet gigazsenije, Sacha Baron Cohen.

giphy.gif

Végre

Végre kezdi elérni a huszonegyedik század a gyalogosátkelőket. A héten Debrecenben, a Tőzsér utca és az István út kereszteződésénél adták át ezt a szenzoros zebrát. Az átkelő szenzorai érzékelik, ha gyalogos közeledik, majd amikor az átkel rajta, az aszfaltba épített ledes lámpák megvilágítják. (A sajtóanyaghoz nem sikerült egy képet sem csatolni, ahol érvényesül a lámpa, de tessék elképzelni, milyen lehet ez este, egy autóból nézve.)

unnamed

Hírsaláta

  • Az Apple beszállt a kínai Uberbe. Az amerikai techóriás nemrég egymilliárd dollárt fektetett be a Didi Chuxingbe, amely így helyet biztosít az Apple-nek a cég igazgatótanácsában. A Didi piaci értékét 35 milliárd dollárra becsülik, és elsősorban azzal váltak híressé, hogy kiszorították az Ubert Kínából, arra kényszerítve a céget, hogy számolják fel a helyi üzletágat. Az Apple-nek az is vonzó lehetett az üzletben, hogy a kínai cég az Uberhez hasonlóan már dolgozik a saját önvezető autóján. (Index.hu)
  • Növelte eladásait, mégsem lehet boldog az Audi. A márka 1,7 százalékkal 174 ezerre növelte eladásait szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, a bővülés viszont elmarad a január-szeptemberi időszak 4,5 százalékos átlagától; az első kilenc hónapban 1,41 millió autót adtak el, többet, mint a 2015-ös rekordév ugyanezen időszakában. Az új Audi A4-es piaci bevezetése elsősorban Európában javított az eladási adatokon, bár a növekedés üteme itt is lassult. Európában 6,3 százalékkal, Kínában 2,6 százalékkal, az Egyesült Államokban 1,6 százalékkal nőttek szeptemberben az eladások. Az Audi szeptemberi teljesítménye abszolút és relatív értelemben is jócskán elmaradt a Mercedes-Benz eladásaitól: a stuttgarti márka 211 ezer autót értékesített világszerte, 12,1 százalékkal többet az előző évinél. Az első kilenc hónapban a Mercedes-Benz 11,7 százalékkal 1,54 millióra növelte eladásait. Egy évvel ezelőtt, 2015 szeptemberében az Audi 171 ezer autót értékesített, 6,8 százalékkal többet az előző évinél. 2015 első kilenc hónapjában eladásai 3,8 százalékkal 1,35 millióra emelkedtek. Az Egyesült Államokban egy évvel ezelőtt 16,2 százalékos volt az eladások növekedése, Kínában pedig 2,9 százalékos. (Napi.hu)
Produktion IN 19
  • Leginkább budapesti, 30-39 éves férfiak bérelnek autót Magyarországról egy felmérés szerint. A közlemény szerint a legtöbben a napi 25 eurós, mintegy 7600 forintos árat tartják elfogadhatónak autókölcsönzéskor. A 25-30 eurós értékhatár mintegy tizedük számára megfelelő, míg a 35-40 eurós napi bérleti díjat már csak a válaszadók 7 százaléka tartja elfogadhatónak. A felmérés szerint a magyarok többsége, 71 százaléka külföldi utazáshoz bérel valamilyen járművet, belföldön csak 23 százalékuk vesz igénybe ilyen szolgáltatást utazáshoz, a fennmaradó 6 százalék pedig egyéb okból, például költözködéshez, vagy saját autója szervizelésének idejére bérel járművet. A kutatásból kiderült, hogy az autóbérlők mintegy 60 százaléka férfi, és csaknem minden negyedik bérlő a 30-39 évesek közül kerül ki. Leginkább a fővárosban élők bérelnek autót, de a megyeszékhelyeken lakók aránya is elég magas. A legtöbben, a válaszadók 57 százaléka ritkán, rövid időre kölcsönöz autót, mintegy 28 százalékuk évente legalább egyszer él a lehetőséggel, 8 százalékuk pedig évente többször bérel egy-egy rövidebb időtartamra autót, 4 százalékuk viszont évente akár több hétre is kikölcsönöz valamilyen járművet. (MTI)
  • Kína jó formában van: három és fél éve a legnagyobb ütemben, 26,1 százalékkal nőtt az autóeladás szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest az országban, részben az adókedvezmények hatására, valamint a gyenge bázisadat következtében. A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) szerdán azt közölte, hogy 2,6 millió autót adtak el az országban a múlt hónapban. Kínában ezzel már a harmadik egymást követő hónapban nőtt az autópiac, augusztusban 24,2 százalékos, júliusban 23 százalékos bővülést jegyeztek fel. Az ázsiai országban az idei első kilenc hónapban az autóeladások 13,2 százalékkal nőttek éves összevetésben. Kínában tavaly 21,1 millió személygépkocsit értékesítettek, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban 16 százalék volt. Elemzők az idei évre 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést várnak. (MTI)

Ciki

Halott autóversenyzőt köszöntöttek az F1-es pilóták. Pontosabban a Formula-1-es versenyzőket képviselő szervezet, a GPDA, illetve annak Twittere. Tegnap történt, hogy itt felköszöntötték Bertil Roos svéd versenyzőt születésnapja alkalmából – annyi ezzel a probléma, hogy Roos idén márciusban meghalt. Javították a bakit, most így néz ki a poszt:

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

Fontolva halad...

Fontolva halad, meg-megáll az első brit önvezető autó - írja az Index az Oxbotica autójának első nyilvános útjáról. Ha egy cikket olvasol ma reggel a brit autonóm autózás jelenlegi helyzetéről, ez legyen az.