RC-pickup húzza az igazit

2017.03.23. 09:16

Szép reggelt március 23-án, az Emőkék, Odinok és Údók neve napján. A mai 1960 óta a meteorológia világnapja.

RC kontra igazi

Hány 1:10-es RC-Hilux kell, hogy elhúzzon egy igazi Hilux-ot? Tizenöt. A Toyota UK YouTube-csatornájára került fel ez a videó. Az RC-autók a Tamiyától vannak, állítólag az egyetlen módosítás annyi volt rajtuk, hogy kaptak két-két 500 grammos terhelést a jobb tapadásért.

Hírsaláta

  • Minden vizsgált dízelmotorral működő személyautónál meghaladta a megengedett határértéket a nitrogén-dioxid-kibocsátás közúti körülmények között - áll a spanyol ipari minisztérium jelentésében, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra több sajtóorgánum. Spanyolországban öt márka együttesen 17 modelljét vizsgálták 2015 decembere és 2016 augusztusa között. A hatósági laboratóriumban a tesztpadon mindegyik jármű eredménye az előírásoknak megfelelő volt. A valódi közlekedési körülmények között végzett vizsgálatok során azonban a legkisebb károsanyag-kibocsátás is 1,8-szorosa volt az Európai Unió által megengedettnek, míg a legnagyobb eltérés 12,6-szoros volt. A vizsgálatba a Seat, a Ford, a Volvo, a Nissan, és Ssangyong márka különböző dízelautó típusait válogatták be. Utóbbi két gyártó esetében találták a legnagyobb határértéket meghaladó nitrogén-dioxid-kibocsátást, ezért a minisztérium mindkét vállalattal felvette a kapcsolatot - írta az Europapress spanyol hírügynökség. A jelentés szerint a cégek arra hivatkoztak, hogy az autó biztonsága érdekében a kibocsátást szabályozó berendezések kikapcsolnak bizonyos környezeti hőmérsékleti körülmények között, amely azonban megfelel a szabályoknak. Az El País című napilap beszámolójában azt írja: a spanyol ipari minisztérium szerint az Európai Bizottságnak tisztáznia kellene az említett berendezések használati feltételeit, a gyártóktól pedig tájékoztatást kér arról, hogy pontosan milyen körülmények között aktiválódnak vagy kapcsolnak ki a készülékek. A vizsgálat megállapításainak jelentősége abban áll, hogy a jövőben az új autómodellek akkor kapnak jóváhagyást, ha eredményeik a közúti teszteken is megfelelnek az előírásoknak. A spanyol jelentés kitért arra is, hogy a vizsgált típusoknál nem találták nyomát olyan eszköznek, amellyel manipulálhatták a mérési adatokat. (MTI)
  • Parkolós funkcióval bővül a Google Maps. A Hol hagytam az autómat-féle appok fő funkcióit építi be a naviként használható appjába a Google. Az új funkcióval megjelölhetjük az autó pontos helyét, kiválasztjuk, hogy mentse el a parkoló autó helyét, és megjegyzéseket is fűzhetünk, például az emeletet – írja az Index.
  • Négyszeres világbajnokkal tesztel a Volvo. Az S60-ból épített WTCC-autót Yvan Muller készíti fel a svédeknek, akik idén nem titkoltan a világbajnoki címért mennek. A legutóbbi tesztjükről, a pilótafelállásról és az S60-ról bővebben az Indexen.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

A nap videója

Ez a rövid kulissza anyag a Bugatti szimulátorából. Igen, az ott a Chiron 16 hengeres, 1500 lóerős motorja, aminek - akárcsak a szimulátornak - beprogramozták a Nürburgringet.