LEGO + BMW M3 = KIRÁLYSÁG!

2017.05.18. 08:16

Roncsautó program

Pont egy hete annak, hogy egy amerikai vevőnek szánt Koenigsegg Agera RS összetört a gyári tesztelés során. Az 1340 lóerős autó azokon a teszteken csúszott árokba, melyeket közvetlen az ügyfélnek való szállítás előtt végeztek, vagyis tulajdonképpen egy friss, éppen csak elkészült gép tört össze. Az autó külseje komolyan sérült, ám a szerkezete ép maradt, ezért a gyár úgy döntött, hogy demonstrációs célokból helyreállítja, a vásárló pedig konfigurálhat magának egy újat. Az autót mellesleg egy ismert szuperautó gyűjtő, Manny Koshbin rendelte meg, számára az egyetlen gond az, hogy az új autóra akár éveket is várhat. ( Motorauthority )

nintchdbpict000314875297

Ez ment tegnap

Már a kukáskocsiba sem kell sofőr 

A Volvo komolyan veszi az önvezető járművek fejlesztését, most például egy szemetesautóval kísérleteznek. A Volvo FM 330 GPS-szel tájékozódik és szenzorokkal határozza meg a saját helyzetét az úttesten. Az első alkalommal viszont így is szükség van sofőrre, hiszen ilyenkor tanulja meg az elektronikus rendszer az utat, amelyen később járni fog. Utána viszont csak az az ember ül a fülkében, aki üríti a kukákat, miután végzett, egy gomb megnyomásával indítja tovább a teherautót. A gyártó szerint így takarékosabb üzem valósítható meg, és az alkalmazottakra is kisebb stressz hárul. A tesztelés egész évben folytatódik, és elsőre olyan ipari környezetek környékén fog dolgozni az önvezető kukáskocsi, mint bányák, vagy raktárak. 

Ma se öltözz túl melegen

Az Időkép szerint túlnyomóan napos időre számíthatunk, nyugaton élénk, északnyugaton erős lehet a délies szél. Nem valószínű, hogy csapadékra előfordulhat, a legmagasabb hőmérséklet 23-28 fok is lehet. 

LEGO + BMW M3 = KIRÁLYSÁG!

A LEGO az Ideas program keretein belül arra buzdítja a rajongóit, hogy építsenek érdekes dolgokat, töltsék fel a weboldalukra, és ha elég szavazat gyűlik össze a pályaművekre, akkor a cég kiadja a készletet, és bárki megvásárolhatja. A Dani87 nevű építő egy olyan autóhoz nyúlt, amelynek eleve jól áll a szögletesség, az E30 M3-ast mintázta meg, kapásból háromféleképpen: két modellnél a LEGO-jelleg hangsúlyozása volt a cél, még a harmadikon a sima elemekkel az eredeti formához próbált a lehető legközelebb kerülni az építő. Nyitható ajtók, motorháztető, csomagtérajtó, részletesen megmintázott beltér, ez mind benne van a pici autókban, de még a legendás négyhengeres is megépült, hengerenkénti pillangószelepekkel és kipufogórendszerrel. Aki szeretné, hogy a készletet kereskedelmi fogalomba engedjék, az itt szavazhat.  A számláló jelenleg 1300 szavazatnál áll, a gyártáshoz 10 ezer kell, és még 395 nap van hátra, hogy összegyűljön. Mi szívből drukkolunk Dani87-nek.

Lego BMWE30M3 09

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta az Útinform:

  • A 4-es főúton Fényeslitke közelében egy autós árokba hajtott, majd fának csapódott a 325-ös km-nél. A helyszínelést félpályás lezárás mellett kezdték el.
  • A 22-es főúton, Balassagyarmat belterületén egy személyautó felborult a 21-es km-nél, a fél útpályát lezárták.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos.

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Egy zene a végére

A Who wants to live forever a Queen 1986-os Kind of Magic albumán jelent meg, a Bryan May gitáros szerezte. A dalt a Hegylakó című filmhez írta, témája a halhatatlanság és a szerelem viszonya.