2017.06.07. 08:17

Ezt látni kell

Indítsa a reggelt egy hipnotikus gyorsított felvétellel, és nézze meg, hogy készül napjaink egyik legérdekesebb autója, a Porsche 918 Spyder. A 890 lóerős rendszerteljesítményű hibrid sportkocsi a Porsche jelenlegi csúcsa, ehhez mért körültekintéssel és módszerekkel készül. Az összeszerelő üzem inkább laborra hajaz, és nagyon nem hasonlít a sormunkára, ami ott folyik. Az autó jelentékeny része készül szénszálas szövetből, amelyet először formára alakítanak, majd egy hatalmas kemencében keményre sütik. A kész termék impozáns: 2,6 másodperc alatt éri el a százat, 7,2 alatt a 200-at, és 19,9 másodperc telik el, mire a mutató átlendül a 300-on.

Így múlik el

Búcsúzik a Holden Commodore V8-as, hátsókerékhajtású változata. Nem csoda, ha a hazai piacon kevésbé ismert a típus, Ausztráliában forgalmazzák ezen a néven a GM autóit, ezért kézenfekvő, hogy az erős változatokba a Corvetteből ismert LS kódú V8-asokat építsék. A típus gyártása most megszűnik, de egy utolsó flottát még elindították Anglia felé, ahol Vauxhal típusjelzéssel árulnak majd egy különleges szériát. A VXR8 GTSR 6,2 literes, kompresszoros V8-asa 583 lóerős lesz, 740 newtonméternyi nyomatékkal, vagyis ez lesz a legerősebb széria autó, ami valaha Vauxhal emblémát hordott. A bődületes erőt a hatsebességes automata mellett kézi váltóval is lehet kérni, a lassulást pedig elöl hat-, hátul négydugattyús nyergekre bízzák, de a beltér is egy fokkal stílusosabb lesz, mint korábban, viszont csak 15 darab készül belőle. A VXR8 alapját adó Holden Commodore jövőre az Opel Insignia alapjain tér vissza, immáron elsőkerékhajtással, V8-as motorok nélkül.

dorci

Végre, enyhül

A füllesztő meleg után ma még folytatódik az enyhülés, az ország egyes részein előfordulhatnak záporok, és megélénkül az északnyugati szél is. A hőmérséklet 22-27 fok között alakul, az idő szépen felfrissül, enyhe hidegfronti hatásra viszont készüljenek az arra érzékenyek.  

A Porsche is csalt?

Fél éve írtunk arról, hogy az Audi is érintett lehet a dízelbotrányban egy olyan csalószoftverrel, amely a kormány elfordulásából következtet arra, hogy az autón éppen méréseket végeznek, és ilyenkor más értékeket produkál. A Wirtschaftswoche cikke szerint hasonló rendszer találtak egyes Porschékban is, vagyis, ha a kormány egészen kis, 15 fokosnál kisebb kitérésen áll, úgy módosul a motorvezérlés, hogy kedvezőbbek legyenek a kibocsátási adatok. Ez alig érzékelhető elfordulás, viszont próbapadon még ennyi sem fordul elő, az állítás szerint innen tudja az autó, hogy éppen vizsgálják. A magazin nem nevezte meg, mely típusokat érinti a vád, viszont a Porsche tagad, állításuk szerint nincs ilyen jellegű rendszer az autóikban.

Tegnap a TC-n 

A következő sarkon kérem forduljon jobbra

A Forbes kutatása szerint a GPS-t használó sofőrök éves szinte 29 órát veszítenek a navigációra visszavezethető hibák miatt. A legtöbb ilyen probléma váratlan újratervezésekből fakadó kitérőkből ered. Származnak még gondok abból, hogy a sofőrök nem fogadták el az utasítást, ez az esetek 47%-ában játszott közre, további 31% pedig egyenesen veszekedésbe keveredett az eszközzel. A Waze angliai szakembere, Finlay Clark elmondta, hogy sokan lusták frissíteni a térképszoftvereiket, márpedig a gyorsan változó közút hálózatokkal ez komoly problémákhoz vezethet. Ezzel együtt az időpazarlás felét az okozza, hogy a vezető figyelmen kívül hagyja a gép javaslatait.  

Google-Maps

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta az Útinform:

  • Az M5-ös autópályán a főváros felé a 90-es km-nél lévő parkolóban egy kamion akadályozza az autópályára való ráhajtást. Csak a személygépkocsik tudják kikerülni a tehergépjárművet.
  • Erős a forgalom az M3-as autópályán a főváros irányába, a 14-es km-től, ahol hidat javítanak, telítettek a sávok, lelassult a közlekedés.
  • Szintén sokan haladnak az 51-es főúton Dunaharaszti közelében az M0-s autóút irányába, lassú a haladás.
  • Az M1-es autópályán Budapest felé, Tata közelében a 63-as km-nél várhatóan reggel 8.00-tól tengelysúlymérő berendezést építenek a burkolatba, ezért ott csak a belső sávon haladhat majd a forgalom és időszakosan jelentős torlódás is várható! (További részletek közleményünkre kattintva olvasható.)
  • Az M7-es autópályán Budapest felé a 44-es km-nél várhatóan 8.00 órától 19.00 óráig tengelysúlymérő berendezést építenek a burkolatba. Váltakozó sávlezárás mellett dolgoznak majd, alkalmanként a forgalmat is leállíthatják!

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!