2017.06.22. 08:53

Végre!

A repülő autó egyszerre mozgatja a fejlesztők és az ingázók fantáziáját, hiszen a hétköznapi közlekedés legtöbb problémáját megoldaná. Eddig a legtöbb koncepció jellemzően kétéltű járműveket mutatott be, melyek lényege, hogy gurulni és repülni egyaránt képesek, attól függően, hogy a viszonyok éppen mit tesznek lehetővé. Ezzel szemben a Workhorse koncepciója szakít a kerékkel, négy darab, kettős rotorral szerelt járművet képzelnek el. Az amerikai vállalat már tavaly már egy kisteherautó-koncepcióval szerzett hírnevet, és most is a benzin-elektromos hajtásra szavaztak. A SureFly két 7,5 kWh-s akkucsomagot használ, de egy benzinmotor is dolgozik a fedélzeten, amely a mozgáshoz használt áramot fejleszti. A két akkucsomag 15 percnyi repüléshez biztosít áramot, ez arra elég, hogy ha a benzinmotor leállna, akkor biztonsággal le tud ereszkedni. Ha minden kötél szakad, akkor egy biztonsági ernyőt is nyithat a pilóta, amely a kabin tetején kapott helyet, így nem zavarják a forgó rotorok. A SureFly üresen mindössze 500 kiló, és további 180 kilóval terhelhető, vagyis két jobban megtermett utas már nem vihet magával csomagokat. A rotorok és a géptörzs szénszálas műanyagból készülnek, és a rotorok konzoljait behajthatóra tervezték, hogy beférjen egy szabvány garázsba vagy parkolóhelyre. Ezzel sikerülhet kiküszöbölni az eddigi repülő autó-tervek legnagyobb problémáját, vagyis, hogy túl nagyok a ma használt járművekhez képest. A SureFly hivatalos besorolását tekintve könnyű sportrepülő, így pilótaengedély mindenképp kell hozzá, viszont az irányítása repülős szinten meglepően egyszerű: egy botkormánnyal lehet irányt váltani, míg a magasságot egy másik szabályzóval állíthatja a pilóta, a sebességet egy automatika vezérli. A cég állítása szerint mindössze 20 óra alatt megtanulható a gép vezetése, szemben a hagyományos helikoptereknél elvárt 1500 órával. A gép célja tényleg az ingázás, hatótávja mindössze 110 kilométer, és a végsebessége is valamivel 100 km/óra felett alakul, a legnagyobb repülési magassága pedig 1200 méter. A Workhorse 55 millió forintnyi dollárért hagyja lefoglalni a SureFly-t. Hogy milyen szabályok vonatkoznak rá, vagyis, hogy berepülhet-e például városba, és leszállhat egy hagyományos szupermarket-parkolóban, még kérdéses, de az ötlet mindenképp csábító, hiszen a levegő mindenképp kevésbé zsúfolt, mint a közút. 

Tombol a nyár

Ma tökéletes nyári napra számíthatunk, záporok legfeljebb a nyugati, délnyugati országrészben fordulhatnak elő. A legmagasabb hőmérséklet 30-35 fok között alakul, helyenként erősebb nyugatias széllel, viszont az extrém erős UV sugárzásra mindenképp oda kell figyelni. 

Egy borzalmas nap Angliában

Chriss Harrist egyesek a Drive Networkről ismerhetik, újabban viszont a Top Gerben is ő mesél autókról. Most éppen a ma kapható talán három legjobb összkerekes szupersportautót kóstolta össze egy eső áztatta kifutópályán: a Honda NSX-nek kellett bizonyítania a régóta jelenlévő Porsche 911 Turbo és Audi R8 ellen. A rengeteg hipnotikus lassított felvételért kattintsanak:

  Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform a következő híreket hozta: 

  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé a 18-as km-nél munkavégzés miatt csak egy sáv járható. Napközben időszakos torlódásra kell számítani!
  • A 46-os főúton, Gyomaendrőd belterületén, a 45-ös km-nél kamion személyautóval ütközött össze. Félpályán halad a forgalom.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos.

Tegnap a TC-n

Waze!

Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.