Újra ölt a Takata légzsák

2017.07.11. 07:17

Jó reggelt kívánunk július 11-én, kedden, ma ünneplik névnapjukat a Lilik és Nórák. Szintén ma van az ENSZ népesedési világnapja, amelyet 2004 óta ünnepelnek. Az ablakon kinézve azt láthatjuk, hogy szépen süt a Nap, és a tegnap esti vihar vélhetően nem hozott számottevő lehűlést sem. Az újabb kánikulai nap kezdésében a Hidegindító segít. Máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Újabb áldozatot követeltek a Takata légzsákok. Ezúttal egy 2001-es évjáratú Honda Accordban lelte halálát egy férfi. A dolgot némiképp árnyalja, hogy az autót tavaly házilag próbálták javítani, közben kalapáltak is - talán akkor okozott sérülések is közrejátszottak abban, hogy most indokolatlanul nyílt a légzsák. További csavar a történetben, hogy az autó éppen egy szervizben állt, amikor elpukkant, és megtörtént a tragédia. (motor1)
  • Újabb terv megy a levesbe a Faraday Future-nél. Most éppen arról van szó, hogy a nevadai Észak-Las Vegas-ban építették volna fel gyárukat, de elvetették az ötletet. Igaz, a helyszín akár változatlan is maradhat, csak éppen egy már meglévő épületet vennének meg - ezzel időt és pénzt takarítanának meg. Jó hír viszont, hogy elvileg minden felszerelésük megvan az autógyártáshoz, már csak egy hely kell, ahol belevághatnak. (autoblog)
  • Jól fogy Kínában a Cadillac. Míg az Egyesült Államokban 12 százalékos visszaesést tapasztaltak júniusban, addig a távol-keleti országban 35 százalékkal ugrottak meg az eladások. Johan de Nysschen, a márka elnöke már év elején azt jósolta, hogy hamarosan Kína lesz a legnagyobb piacuk. Nem is biztos, hogy messze állnak tőle, hiszen 2017 első felére vetítve már 75 százalékos a növekedés a tavalyi év azonos időszakához mérten. (leftlanenews)

Anno – július 11.

  • 1995-ben a bosznia-hercegovinai Srebrenica mellett a Ratko Mladic vezette Szerb Köztársasági Hadsereg több mint 8700 bosnyákot végzett ki.
  • 1989-ben kezdte meg adását az első magántulajdonú magyar kereskedelmi rádió, a Radio Bridge.
  • 1987-ben született meg a Föld ötmilliárdodik lakója.
  • 1693-ban 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Szicília délkeleti részét. A történelmi Val di Noto tartomány városai elpusztultak, mintegy 50 ezer volt a halálos áldozatok száma.
  • Négy Forma-1-es futam jutott erre a napra az évek során. 1964-ben Brands Hatch-ben Jim Clark, Silverstone-ban pedig 1993-ban Alain Prost, 1999-ben David Coulthard, 2004-ben pedig Michael Schumacher győzött.
  • 2010-ben e napon nyerte meg Spanyolország a futball-vébét, miután a döntőben hosszabbítás után 1-0-ra verte Hollandiát.

Totalcar retró

  • Egy BMW-vel való szerelmi viszony jó esetben kölcsönös. Ha szeretjük az autót, ő viszont szeret. De megvolt-e a szenvedély Winkler és a 335i Cabrio között? Íme, egy teszt tíz esztendővel ezelőttről.
  • Amikor megjelent az új Mercedes-Benz B osztály, a németek végre letekerték a dízelmotoron a volume gombot. Lettek viszont egészen más jellegű problémák - például az, hogy elkezdett zörögni. Hogy miért? Csikós Zsolt öt évvel ezelőtti írásából kiderül.

Tegnap a Totalcaron

  • Egy vattaúj BMW, amit minden este tolni kell? Na jó, nem kell semmi olyasmire gondolni, bár így is bosszantó. Nálunk járt a BMW 540i Touring, Papp Tibi pedig megírta, milyen vele együtt élni.

Mai műsor

Mindig örülünk a fapados tesztautóknak, ott válik el igazán a szar a májtól. Most egy Citroën C3-at próbáltunk ki. Új autó ez vagy használt egyáltalán? Macsuga János tesztje.

Keserű méz

  • Hogyan kerül egy Ford F-150 Raptor a medencébe? San Diegóban például úgy történt, hogy egy 68 éves nő úsztatta meg, miután tisztázatlan okból elvesztette uralmát az autó felett. Szerencsére éppen akkor senki nem tartózkodott a medence környékén, egy járókelő pedig az oldalablakot betörve a sofőrt is kimentette. (carscoops)

Közlekedési koffein

  • A gyorsforgalmi és főúthálózaton forgalmat akadályozó balesetről nincs információnk.
  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál a határátlépőnél folyamatos a haladás. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Idén negyvenéves a Ramones harmadik stúdióalbuma a Rocket to Russia. Szóljon most ennek B-oldaláról a Surfin' Bird, a Trashmen számának feldolgozása.