Így mentenék meg a dízeleket

2017.08.02. 09:07

Lehel napján kezdődik a Hidegindító. 1945-ben ezen a napon ért véget a Potsdami konferencia, amely négy megszállási övezetre osztotta Berlint és amelyen megállapodás született a mai lengyel-német határról. Ugyanezen a napon hirdették ki a Benes-dekrétumokat is, amellyel a szlovákiai magyarokat megfosztották magyar állampolgárságuktól, 1990-ben szintén ezen a napon kezdődött az első Öbölháború, miután Irak lerohanta Kuvaitot. A nap híres szülötte Farkas Bertalan a magyar űrhajós (1949) és Ullmann Mónika magyar színésznő. A nap dalát a 30Y-tól választottam, címe Úgyis mindegy.

Hírek autósoknak

Akár 25 százalékkal is csökkentheti a dízelek nitrogénoxid-kibocsátását egy újabb szoftverfrissítés, melyet az összes német Euro 5-ös és Euro 6-os besorolású autón elvégeznének a gyártók. Ezt azután ajánlotta fel a VDA, vagyis a gyártók német szövetsége, hogy kiderült egy év alatt több mint 5 százalékkal csökkent az ilyen motorral szerelt autók iránti kereslet a német piacon.

420A6314

A gyártók szerint a dízelek rendkívül fontosak a környezeti terhelés szintentartásának biztosításához, hiszen ezek kevesebb széndioxidot küldenek a légkörbe, mint a benzinesek. A csodavárós szoftverfrissítés 2 millió autót érint. (Autonews)

DSC01946

A dízelmotor még nagy jövő előtt áll Elmar Degenhart, a német Continental AG vezérigazgatója szerint is. A dpa hírügynökségnek elmondta: "nem a dízelmotorral van a baj, hanem a felhajtással körülötte". Az akkumulátortechnológia fejlettsége egyelőre nem teszi lehetővé, hogy az elektromos mobilitás belátható időn belül kiváltsa a dízelmotorokat - mondta. Véleménye szerint a belsőégésű motor még korántsem jutott túl az aranykorán, használatának lassú szám szerinti csökkenésére legfeljebb 2025-től várható és már a meglévő technológiákkal is elő lehet állítani "tiszta" dízelmotorokat. Ezekkel még az Euro-6 normás dízelmotorok nitrogén-oxid-kibocsátását is hatvan százalékkal, üzemanyag-fogyasztását pedig négy százalékkal lehet tovább csökkenteni. A Continental folytatja a kísérleteket a szintetikus üzemanyagokkal is annak érdekében, hogy segítségükkel "klímasemlegessé" lehessen tenni az átmenetet az elektromos mobilitás felé. (MTI)

Eközben a Daimler és néhány tőkéstársa 25 millió eurót, vagyis körülbelül 7,8 milliárd forintot fektetett be egy olyan német vállalkozásba, amely a repülő taxi kifejlesztésén dolgozik. A Volocopter a drónokhoz hasonló multirotoros megoldást fejleszt és a cég állítja már az idei negyedik negyedévben megtartják a prototípus első demonstrációját. A helyből felszálló járművek a nagy forgalmú városok sztárjai lehetnek néhány éven belül, villanymotorjaik nem szennyezik a környezetet és ezek szerint a nagyobb járműipari cégek is látnak fantáziát az elterjedésükben. (Autonews)

Kerüld el a dugót

A Waze interaktív térképén bárki gyorsan megtudhatja, milyen pokol várja az úton. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Mielőtt útnak indultok, töltsétek le az ingyenes Waze alkalmazást androidos, illetve iOS operációs rendszert futtató telefonotokra. A közösségi navigációs app már Android Autón is használható. A részletekről itt olvashattok.

A Passat nagy leszereplése

Kari kolléga éppen tizenegy éve próbálta ki az akkor még fiatal, talán hatodik generációs Passat Variant változatát. A magyar használtpiacon még mindig slágernek számító autó kárpitjain már huszonezer kilométeres korában látszott a használat nyoma, a kétliteres benzinmotort pedig alkalmatlannak találta egy ekkora autó mozgatásához. Nem hiszik? Olvassák el a tesztet.

Hőség, hőség, hőség

Az Időkép szerint ma is háromszor fogok zuhanyozni, hiszen sok lesz a napsütés, csak kevés felhő jelenhet meg az égen, főleg a nap második felében, illetve egy-egy zápor északnyugaton fordulhat elő. A Dunától keletre a délies, az Alpokalján az északi, északkeleti szél élénkülhet meg. A hőmérséklet csúcsértéke délután 35-39 fokos értékeket érhet el.