Ennyit fogyaszt a Bugatti Chiron

2017.08.03. 08:20

Jó reggelt augusztus 3-án, Hermina neve napján. Ugyan az északnyugati országrészbe besodródhatnak zivatarok, másutt legfeljebb csak fátyolfelhők takarhatják valamennyire a napsütést. Ellenben a meleg marad, délutánra ismét 39 fok környékére melegedhet az idő, figyeljenek a folyadékpótlásra. 525 évvel ezelőtt indult el Kolumbusz Indiába, 27 éve választották köztársasági elnökké Göncz Árpádot, és ma 64 éves Wahorn András, zenész.

Mennyi?!?!

Nyilvánosságra hozták a Bugatti Chiron fogyasztásai adatait. Bármilyen más modellnél ez egy kevésbé érdekes adat lenne, de bizonyos szempontból ma ez a sportautógyártás csúcsa, már ha nem hibrid, hanem hagyományos hajtáslánccal szerelt autókat nézzük. A nyolcliteres, 16 hengeres motor jórészt ugyanaz, mint a Veyronban, igaz, itt már 1500 lóerőre emelt teljesítménnyel. Ezzel az autó már bőven 400 kilométeres tempó felett képes menni, ami előrevetíti, hogy nem ezt fogják a háromhengeres Dacia helyett venni, spórolás céljából. Az amerikai környezetvédelmi hivatal által használt mérési ciklus szerint a sportautó valamivel takarékosabb, mint az elődje, persze ebben a viszonyrendszerben mást jelent. Vegyes ciklusban 21,3 liter jött ki, ami az autó paramétereinek ismeretében több mint meglepő, valószínűleg ilyenkor a képességeinek a töredékét sem használják ki. Országúton 16,8 liter sem lehetetlen, igaz, vélhetően ez is óvatos gyorsításokkal sikerült. A városi fogyasztás a sok gyorsítás miatt érthetően magasabb, ilyenkor 26 liter felett fogyaszt a Chiron. Ezek az értékek az Amerikában használt mérési ciklus alapján jöttek ki, amely az európainál közelebb áll a valós tapasztalatokhoz. Sokat elmond Chiron lehetséges fogyasztásáról, hogy teljes terhelés mellett már a Veyron 12 perc alatt szívja szárazra a 100 literes tankot, ami abból a szempontból szerencse is, hogy a gumik alig negyed órát bírnak végsebességnél.

Bugatti-Chiron-Fuel-Economy-6-

Tegnap

Így mókázik a Tesla

Az Easter Egg az angolszáz szlengben rejtett utalást, meglepő feltűnést jelent, és bármilyen popkulturális termékben előfordulhat. Például ilyen, amikor az Indian Jones egyik részében a díszletre vésett hieroglifák között a Csillagok Háborúja két droidja, R2-D2 és C-3PO tűnik fel, hasonlókról itt egy jópofa gyűjtés. Előfordul ilyen autókban is, most például a frissen megjelent Tesla Model 3-ban rejtettek el egy képernyőt, ami egyből három furcsa funkciót is elérhetővé tesz. Az első ikon a Mars bolygó, ha erre kattint a tulaj, akkor a navigációs felületet kapja, csak éppen a Mars felülnézeti képével, amelyen még a Curiosity nevű Mars-szonda is feltűnik. A kifestőkönyv-ikon egy amolyan jegyzettömböt rejt, amelybe lehet firkálni, matricákat behozni és hasonlók. A harmadik ikonra, amely egy kolompot ábrázol, nem derül fény, nem lenne meglepő, ha valamilyen hangot lehetne kihozni belőle, esetleg egy kezdetleges szintetizátor lenne. A videót amúgy Steve Juvertson készítette, ő onnan lehet ismerős, hogy ő kapta meg az első szériában gyártott Model S-t, és valószínűleg a Model 3-al sem lesz ez másképp. Úgy persze könnyű, ha valaki a Tesla igazgató tanácsának a tagja. 

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta az Útinform:

  • Az M7-es autópályán, Budapest felé a 121-es km-nél a Kőröshegyi völgyhídon egy műszaki hibás kamion vesztegel, ezért a külső sávot lezárták.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán és az 1-es főúti határátkelőnél zavartalan a ki és a belépő forgalom.

A Porsche szerint a jövő

A stuttgarti gyártó üzembe helyezte az első gyors töltőjét, mert bár már két éve bemutatta  teljesen elektromos autóját, nem csak autóban, hanem teljes infrastruktúrában gondolkodik. A 350 kilowattos, 800 voltos egységet a Berlin-Adlershof központ mellett nyílt meg, összehasonlításképpen a legtöbb mai töltőállomás 50 kilowattra képes. Ezzel a gyártó állítása szerint mindössze 15 perc alatt érhető el egy akkucsomag 80%-os töltöttsége, igaz, azt nem mondták el, milyen modellé. Ehhez persze szükség van arra, hogy még a töltőkábelt is folyadék hűtse, ugyanis a hagyományos csatlakozók ekkora terhelés mellett egyszerűen csak elégnének. A töltőt egy hatalmas, napelemekkel burkolt oszlop látja el árammal, amely emellett napos időben az irodaházat is képes működtetni. A baj csak az, hogy ugyan a töltőegység képes nem csak Porschék töltésére, de azokat hozzá kel alakítani az új szabványhoz. Biztató viszont, hogy a Porsche anyacége, a Volkswagen 2 milliárd dollárt szán az elektromos hálózat kiépítésre az elkövetkezendő tíz évben.

message-editor%2F1501459302304-20170730-e39-09

Waze!