A VW-vel egyeztetett dízelbotrányt kritizáló beszédéről egy politikus

2017.08.07. 08:38

Szép reggelt augusztus 7-én, az első napján a hétnek, ami elődjével ellentétben várhatóan nem a pokoli kánikuláról szól majd. Az Ibolyák, Donátok és Urániák neve napja a mai.

Túl közeli viszony?

Kellemetlen helyzetbe került a német szociáldemokrata párt egyik erős embere, Stephan Weil. Weil annak az Alsó-Szászországnak a miniszterelnöke, ahol a német gazdaság egyik motorja, Wolfsburg is található, a Volkswagen központja. Sőt, a tartománynak komoly tulajdonrésze van a vállalatban, amelynek felügyelőbizottságában hagyományosan ott ül a helyi miniszterelnök. Ezügyben bukott le most a politikus, a Bild ugyanis azt írja, Weil 2015 októberében – azaz a dízelbotrány kirobbanása után közvetlen – megmutatta egy, a botrányról szóló beszédének szövegét a Volkswagen vezetőségének annak elmondása előtt.

Wolfsburg
Wolfsburg

Weil próbálta elvenni az ügy élét, és azt mondja, csak jogi kérdéseket és az állítások tényszerűségét akarta egyeztetni a menedzsmenttel. A választók azonban nem ilyen elnézőek az ilyen összeférhetetlen viszonyokkal, egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás szerint a németek háromnegyede úgy gondolja, a hatóságok túlságosan elnézőek az autógyártókkal szemben, akik ezért nem tartják be a szabályokat. (444.hu)

Hírsaláta

  • Motorokat szállít kínai anyavállalatának a Volvo. Az első Volvo motorral szerelt Geely autót a 2019-es modellév keretében 2018 második felében mutatják majd be. Az értesülések szerint a Volvo először a kisautók számára kifejlesztett 1,5 literes turbó benzinmotorját, majd a 2,0 literes turbó benzinmotorját adja át a Geelynek, illetve a későbbiekben a Geely átveszi saját márkájához a Volvóval létesített közös vállalata, a Lynk & Co. által kifejlesztett platformot is. "A Volvo Cars és a Geely Group közös vállalati szerződése értelmében minden meglévő és a jövőben kifejlesztendő technológiát egyaránt használhat a Volvo, a Geely Auto és a Lynk & Co." - közölte a Volvo szóvivője. Autóipari elemzők attól tartanak, hogy a technológiai együttműködés elmélyítése a kínai anyavállalattal "felhígítja" a Volvo márka imázsát. Hakan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója szerint viszont a márkák éles elválasztásának következetes hangsúlyozásával ezt el lehet kerülni még akkor is, ha a technológiákat megosztják egymással. A Reuters hírügynökségnek egy korábban adott interjúban a vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Volvo számára a szorosabb együttműködés nagyobb fejlesztési forrásokat és hatékonyabb beszerzési lehetőségeket jelent, illetve lehetővé teszi számára az új technológiai eredmények bevezetésének a felgyorsítását, például az elektromos járművekhez kapcsolódó fejlesztésekét. (MTI)
DSC 0343
  • Bedugult határátkelőkről szólt a hétvége. 126 ezer jármű, összesen körülbelül félmillió utas haladt keresztül az ország határain. A nyári szabadságra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások rohama volt a legerősebb, a román-magyar határátkelőn 190 ezer határátlépést regisztráltak. (Napi.hu)

Közlekedési koffein

Cukor

Úgy fest, egy laferraris elirigyelte a Tax the rich Youtube-csatorna sikerét és megcsinálta a maga egyszerű, lakossági extrémdrágaautóval szokatlan közegben csapatós videóját. Ezt itt a 209 darabosra limitált LaFerrari Aperta egy - a videó szerint ötmillió fontos (1,6 milliárd forint) - példánya, amint megküzd a zöld gyeppel.