Hajjal borították a Fiatot

2017.11.21. 00:01

Jó reggelt kívánunk november 21-én, kedden. Olivér ünnepli névnapját, és ma van a televízió világnapja is. Többnyire erősen felhős időre van kilátás, többfelé csapadék is valószínű, a legkülönbözőbb halmazállapotokban. Az indulásban ezúttal is a Hidegindító segít.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Elkezdődtek a Polestar kínai üzemének építési munkálatai. Ahogyan nemrég bejelentették, a Volvo háztáji tuningcége hamarosan önállósodik, első modelljük pedig egy igen szép kupé, a Polestar 1 lesz. A gyárat Csengduban építik, 2018 közepén gördülhetnek ki az első autók. Ebből a modellből évi 500 készülhet. A Polestar közleménye szerint ez lesz a legkörnyezettudatosabb kínai autógyár. (leftlanenews)
  • Le Mans-ban is megméretné magát új modelljével a Scuderia Cameron Glickenhaus. Az SCG 004-et a napokban mutatták meg leplezetlenül, és úgy tűnik, a darabszámokat úgy lövik be, hogy teljesítsék vele a homologizációs követelményeket. Terveik szerint a Le Mans-i huszonnégy órás verseny GTE kategóriájában állnának rajthoz. (autocar)
  • Akár kétmillió dollárt is érhet Paul McCartney Aston Martinja. A Beatles legendája 1964-ben vette a DB5-öst - ilyen szerepelt a James Bond: Goldfinger című filmben is. Később egy DB6-osa is lett, sokan inkább azt az autót azonosítják vele. A DB5-ösbe mintegy hatvanezer kilométert tett, majd 1970-ben eladta. Több tulajdonos kezén is átment, többek közt az ex-Top Gear-műsorvezető Chris Evansén is. 2012-ben kezdték felújítani, a munka idén készült el, tehát igen jó állapotú autót kínál eladásra a Bonham's aukciósház. Akár kétmillió dolláros, azaz bő 500 millió forintos bevételt is hozhat. (carbuzz)

Tanulj parkolni a Kreszprofesszorral!

Néhány héttel ezelőtt adtuk közre Pető Attila Kreszprofesszor legújabb tesztjét. Ezúttal a leggyakrabban elvétett parkolási szabályokról volt szó. Eddig 25 ezren töltötték ki, a húsz kérdésből átlagosan hetet rontottak el. Ha neked még nem volt meg, erre tessék. A megoldásokat a Hidegindítóban hozzuk le, folytatásokban. Íme, a tizenkettedik rész.

Szabályosan helyezték el a képen látható járdaszigeten a segédmotoros kerékpárt?

  • a.) Igen
  • b.) Nem

Helyes válasz: b

Magyarázat:

Való igaz, hogy a járdán történő várakozás a kétkerekű segédmotoros kerékpárok részére is engedélyezett.

Ugyanakkor itt, ezen a helyen a moped nem járdán, hanem járdaszigeten áll.

A KRESZ-ben a fogalom-meghatározásoknál ez szerepel:

„Járdasziget: az útnak az úttesten levő, attól kiemelt szegéllyel elválasztott és körülhatárolt - a járműforgalom elől elzárt, a gyalogosok védelmére vagy a járműforgalom irányítására szolgáló - része.”

Mivel a járdasziget ez alapján járműforgalom elől elzárt területnek minősül, ezért ezen semmilyen jármű nem tartózkodhat.

Anno – november 21.

  • 1995-ben ezen a napon avatták fel Székesfehérváron az IBM első kelet-európai merevlemezgyártó üzemét.
  • 1989-ben a General Electric megvette a Tungsram-részvények 50 százalékát.
  • 1969-ben pályára állt az első angol katonai távközlési műhold, a Skynet-1.
  • 1964-ben avatták fel az Erzsébet hidat.
  • 1831-ben e napon kezdődött a lyoni selyemszövő munkások felkelése.

Totalcar retró

  • Bármilyen Jaguarnál izgalmasabb veteránt próbáltunk ki tíz esztendeje. Méghozzá a faros Ikarust, az 55-öst. Csikós Zsolt írása itt olvasható.
  • Öt éve pedig megnéztük, mekkorát harap a magyar kutya: íme, tévéadás a Komondorról.

Tegnap a Totalcaron

Sokak szerint a legszebb Mercedes volt, de az állásponttal egyet nem értő többiek is magas polcra teszik. A kor, amiből származik, még érdekesebb - Mercedes-Benz 250 SE (W111) 1966-ból.

Cukor

Egy hatalmas MIÉRT? jár ezért az alkotásért: emberi hajjal borított Fiat 500-as. Nem nehéz kitalálni, hogy a tulajdonos, Maria Lucio Mugno fodrászszalonban dolgozik. Ezt szerette volna megmutatni az egész világnak, ez lett a vége. 150 órányi kemény, de értelmetlen munka befektetésével kilencven kilónyi hajjal vonták be a veterán Fiatot. A Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. (carbuzz)

Közlekedési koffein

Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál a határátkelőnél a ki- és a belépő oldalon jelenleg zavartalan a forgalom. ( Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Ha már előkerült a Beatles Paul McCartney Aston Martinja kapcsán, szóljon hát tőlük a Something. A dalt George Harrison írta, az 1969-es Abbey Road albumon jelent meg.