Szovjet showman

2002.09.24. 08:17

Szeretem a magas építésű autókat. Megnyugtató érzés onnan fentről átlátni a forgalmat, előre kiszúrni az akadályokat. Az ember csak trónol ott fenn, és nem kell attól tartania, hogy egy alamuszi gödör áthatol a nagyon peres gumi védelmén, és már megint mehet a felni a javítóba.

 
   
   

Persze mindent túlzásba lehet vinni. Most éppen egy ilyen túlzásban ülök. Kinézek az ablakon, és az útszéli fák lombkoronájával egy szintben találom magam. Innen gond nélkül átléphetnék a saját kocsim tetejére, bár alaposabban megnézve inkább ugrás lenne belőle, lefelé. A kilátás igazán pompás. Nyomban ilyet kívánok magamnak is a mindennapi forgalomba.

- Azért van ám ott holt tér is - józanít ki a tulaj. A múltkor is a Suzukim hátsó ajtaja bánta, hogy egy kicsit lekoccoltam. Repült az üveg, meg a kárpit. Ezen meg -bök az autó elejére- még a helyét sem tudnám megmutatni a koccanásnak.

 
   
 

Na igen, egy bigfootban más világba csöppen az ember. Mert hát erről van itt szó. Bigfoot, vagyis gigászi méretű kerekekre állított, amúgy normális autó. Amivel gond nélkül át lehet gázolni a hagyományos méretű rokonokon. Az ötlet hamisítatlan amerikai agymenés, ott sportszerű foglalatosság keretében végzik az előlapítást a fémújrahasznosító üzemek részére.

Ezt a gépezetet is a sóbiznisz hívta életre. Az ötlet egy autós-motoros kaszkadőr-bemutatóról származik, ahol egy testvérmodellel szórakoztatták a nagyérdeműt. Kell egy ilyen otthonra is, született meg gyorsan az elhatározás, és ennek eredményeképp rövidesen egy leselejtezett GAZ 66 ácsorgott szerényen az udvar sarkában.

 
   
   

- Ez volt az alap. Igazi szovjet technika, bírja a strapát. Bár amikor az alvázon még csak rozsdátlanítottunk, nem voltunk túl lelkesek. Aztán megjött az IFA daru, ráemelte a Chevrolet kasznit, felpörögtünk. Akkor már lett formája a dolognak.

A felépítmény '74-ből származik, és a korának megfelelő volt az állaga. A gyárban alvázas autónak épült, de szép lassan megette az idő vasfoga. - Az alját inkább kiöntöttem betonnal. - nyilatkozik a megoldásról a tulaj. Persze passzítani kellett a GAZ 66 -ot és a Chevyt egymáshoz, mit azt a jobb úri szabászatokban is szokás.

 
   
 

- A GAZ hátsó tengelye a Chevy kerékkivágásához képest nagyon hátul volt. Egyszerűen szerettük volna előrébb hozni, de ez volt a legnehezebb az egész átalakításban. A rugóköteget egy szegecs tartja, eleinte azt akartuk lefúrni, hogy odébb tehessük. A nyolcadik kicsorbult, eltört fúrófejnél feladtuk. Megpróbáltuk kiütni. Érdekes volt. Néhányszor földkörüli pályára rúgta vissza a szegecs a kiütőszerszámot. De azért sikerült.

A kocsi elejénél beszélgetünk. Én szent révülettel figyelem a kormányzáshoz szükséges fémkompozíciót.
- Eleinte minden vasdarabot, amit találtunk, odacipeltünk a kocsihoz, hátha jó lesz valaminek a meghosszabbításához. Alapvetően maradtak a GAZ kezelőszervei, csak valahogy be kellett vinni a sokkal magasabban, és hátrébb elhelyezkedő kasztniba. Egy csomó fordító, meg toldó van mindenfelé. A terepváltó is pont ellentétesen kapcsolható, mint eredetileg. Így jött ki a hossza miatt.

 
   
   

Ismét felkapaszkodok a vezetőülésbe. Majdnem a padlón ülök, mint egy CRX- ben, de itt oldalra kinézve nem egy busz kereke magasodik felém, hanem pöttöm autók parkolnak szerényen odalent, az utca túloldalán. Óvatosan megpróbálom kinyomni a kuplungot. Aztán kevésbé óvatosan. Aztán páros lábbal. Na így sikerül. A padlón fekvő sebességváltóhoz már hozzá sem merek nyúlni.

- Na igen, erő az kell hozzá. Rásegítés van, amennyi az eredeti GAZ-ban is volt. Persze itt a kormány feleakkora lett, és a majdnem függőleges helyzete miatt nehezebb is belekapaszkodni.