Bölény a pályán

2003.01.08. 10:13

1979-ben a Mercedes úgy gondolta, elég a léha életmódból, leteszik névjegyüket a Párizs-Dakar futamon. A akkori csúcs típus, a W123-as harcba küldése mellett döntöttek.

 
   
 







1979-ben a Mercedes úgy gondolta, elég a léha életmódból, leteszik névjegyüket a Párizs-Dakar futamon is. Ebben az évben laza győzelemmel öregbítették hírnevüket. A következő évben - tovább erősítve a sivatagi csapatukat - az akkori csúcs típus, a W123-as harcba küldésére gondoltak. Természetesen azon belül is a Coupe-ra. Nosza meg is bíztak egy hivatásos versenyautó faragó gyárat, készítsen nekik három egyforma versenyautót. Egy vág majd neki a sivatagnak, a másik kettő tartalékként szolgál, ha esetleg a nekivágásig valami történne.

 
   
   

Sajnos mélyreásó bányászmunkával sem sikerült kiderítenem, mi történt a versenyen induló darabbal, a másik tartalékról meg halvány gőzöm sincs. Az egyik tartalék viszont hová is kerülhetett volna, ha nem Magyarországra. Ráadásul még mindig aktívan versenyez a rali utánpótlás, az RTE futamain. A hitetlenkedők utána járhatnak. Az alvázszám alapján a Kárpát utcai Merci képviseletnél simán elárulják, hogy versenycélra született.

 
 
   

A magyar versenyeken először nagyjából hat éve láttam, aztán valahogy kikerült a képből. Persze csak az én képemből, mivel átigazolt a raliból a ralikrossz szakágba (az ottani eseményeket annyira nem követem). A ralikrosszhoz viszont némileg át kellett alakítani. Nagyjából két éve tért vissza a raliba, de robusztus brutálissága nem változott: inkább öszvérré alakult. Igaz, a neve Bölény.

 
   
   

Az eredeti motor elhalálozott, és sajnos csak annyit sikerült róla megtudni, hogy 2.8-as soros hathengeres volt, nagyjából 250 LE-t tudott (állítólag ez a tipus gyárilag csak 186-ot), és 70-100 liter benzint szeretett legördíteni a torkán. Most a 124-es Mercedes 3 literes, 24 szelepes, talán 220 LE-s motorja van benne.

A jelenlegi pilóta, Kapzsi szerint ez azért jó, mert csak 20 litert fogyaszt, és nem megy tönkre soha, semmitől. Azért viszont rossz, mert az ellenfelekhez képest nagyon gyenge. Kapzsi egyébként Merga fan. Ezt a 123-ast Debrecenben látta egy versenyen, és egyből betérdelt tőle. Végül egy 190-es cseréjével jutott hozzá. A 190-es is versenyautó volt, de az saját építésű.

 
 
   

Itt pedig a már említett motor és a váltó - mert már az is szériára cserélődött- kivételével szinte minden gyári fejlesztés. Az eredeti sport kormányművel egy teljes körrel kevesebbet kell tekerni a két végpont között, mint a jelenlegivel, ami elég strapás. A futóműben gyárilag Bilstein gátlók vannak, amiért a ralisok rajonganak, és persze a sperr difi is alaptartozék. Az utasteret behálózó bukóketrec eredeti, króm-molibdén ötvözet, mindössze 17 kilót nyom. Ugyanez acélból nyolcvan kiló lenne. <

>