Speciális Singerrel

2003.08.06. 11:13

 
   
 

Ráadásul lényegesen barátságosabbak is, mint a varrógép mögötti hölgy. A tőle kikerülő munkadarab már fel is megy a kormánykerékre, ahol folyékony ragasztóval rögzítik. A ragasztóanyag titkos receptúrával készül, de a kész kormány erős újautó-illatot áraszt - ez biztató.

 
   
    Szilvi nyeregölt

A nyeregöltést kivitelező Szilvi akár be is tanítana, hogy a saját kormányomat én csinálhassam. A feladat nem tűnik bonyolultnak, az előzőleg feltett szegés minden második varrását kell összeölteni, de inkább elhárítom a megtisztelő felkérést. A szakmai trükk a cérnában van: "hármas sodratú, 20-as gépvarrócérna," de ez nekem nem sokat mond. Az látszik, hogy strapabíró anyag, de Szilvi szerint mégis előfordul a szakadás, olyankor vissza kell fejteni, ami már elkészült, és előlről kezdeni a folyamatot. Tetszik, hogy az asztal széle, ahová a munkadarabot megtámasztják, habszivacs csíkokkal borított, így a kormány nem sérülhet meg.

 
   
  De szeretnék sportkormány lenni

Az én egyedi kormányom mellett éppen két széria készül: egy elég egyszerű sportkormány a Raid tuningcég számára, illetve egy luxus Mercedes kormány. Utóbbi trükkös darab, egy része fabetét, egy része bőr. A fabetét már fenn van a kormányokon, a maradék felületet kell bőrözni. Nehezíti a feladatot a markolat érdekes kialakítása ("ergonomikus kormány"), illetve a gyár által szállított bőr anyag.

"Jó minőségű ez a bőr, és az ülések kárpitozásához biztosan be is válik, de ehhez a finom munkához túl merev," kommentálja Mari, de biztosít, hogy a munkadarab így sem fog ki rajtuk. "Nincs olyan bonyolult forma, amit ne tudnánk megoldani."

A megoldhatatlan problémák inkább a bürokráciával vannak. Istvánék minden előírásnak igyekeznek megfelelni, de ez egyre nehezebb. "Valamelyik okos kitalálta, hogy tevékenységi körünk alapján a bőriparba tartozunk. Erre kijön egy környezetvédelmi fő-főellenőr, hogy hol van a víztisztító berendezésünk, mert a bőriparhoz az kell. Hiába mondtam, hogy nálunk annyi a vízhasználat, hogy azzal főzzük a kávét."

 
   
    Ránctalanítás

A nyeregöltés után a kormány már gyönyörű, a részemről már fel is raknám, de kiderül, hogy két művelet még hátravan. Először hőlégfúvóval mennek végig rajta. Ez egyrészt segíti a ragasztó megkötését, másrészt szépen kivasalja a bőrt. A szemem előtt szívodnak fel a finom kis ráncok, még a hajlatokban is szép feszes lesz az anyag.

 
   
 

Ezután maga István veszi kézbe a csaknem kész műremeket, és számomra láthatatlan hibákat javít ki rajta. Így például a mikroszkopikus ragasztó-túlfolyásokat tünteti el, illetve "kutyaközönséges" viaszos cipőpasztával és egy igen vékony ecsettel kezeli azokat a felületeket, ahol az illesztés miatt kilátszhat a bőr visszája. Egy speciális, ár-szerű szerszámmal a varrásokat is megigazítja, hogy egészen egyformák legyenek az öltések - a kész kormány tényleg gyönyörű, látszik rajta a gyári minőség.

 
   
   

Most már tényleg a helyére kerülhet a kormány, de előtte még vetek egy pillantást a présgépre: ezzel nyomják például a Porsche-logót a gyári kormányokra.

A művelet körülbelül két és fél órát vett igénybe. Búcsúzáskor István lelkemre köti, hogy néha viaszos cipőápolóval kenjem be a kormányt: "feketével a legjobb, és az sem hagy nyomot a kezeden, mert beszívja a bőr, de ha félsz, használj nyugodtan színtelent."