Egy év zene ötvenezerért

2009.06.07. 10:45

Gateway 500

Úgy alakult, hogy az után a bizonyos Zafira A után egy B széria is a kezeim közé került, és itt megint lehetőségem volt kipróbálni, mit tud nyújtani a Dension eggyel nagyobb számban. Adott volt tehát a szokásos követelménylista: külső jelforrást szeretnék a rendszerre akasztani, és ezért cserébe nem szeretném a családi ezüst árát a márkakereskedésben hagyni. Pikánsabbá tette a sztorit, hogy itt szóba sem jöhetett a lejátszócsere, magyarázatként szemléljük figyelmesen a képgaléria első ábráját.

Látszik, hogy minden mindennel egybe van építve, én pedig továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy ha a gyár egyszer beszerelte az autó kormányára az audio egységet vezérlő gombokat, én azokat használni szeretném. Továbbá a gépjármű központi kijelzőjét is hadd használhassam rendeltetésszerűen, azaz ezen jelenjen meg minden infó az épp hallott (látott, de erről majd később) műsorról.

Nos, ezt mind tudja a Gateway 500, sőt, még ennél többet is. A nagy eltérés az egyszerűbb modellhez képest, hogy ez a gateway rendszer optikai kábelen keresztül kapcsolódik a jármű rendszerére, ezzel többféle adatot is képes továbbítani, és kiemelkedően jó hangminőséget produkál. Itt viszont már nem igaz, hogy a gateway kompatibilis minden autóval: a rendszer gyártóspecifikus, hiszen ahány autógyár, annyiféle kommunikációs rendszer az autókban. A Dension ezért fokozatosan fejleszti a rendszert és bővíti a kompatibilitási listát, amelyben a nagyobb konszernek gyártmányaitól kezdve az egzotikusabb márkák autói – Bentley, Lamborghini, Maserati – is megtalálhatók.

A rendszert egy 8Gb-s iPod Touch készülékkel, illetve 4 és 16Gb pendrive segítségével teszteltem. A legjobban az tetszett, hogy az autó minden gyári kezelőszervével lehetett vezérelni a rendszert – az iPodot és a pendrive-ot is. Ment a kormányról, ment a középkonzolról, a központi kijelzőn pedig szépen jött a műsorrend. A gateway rendszer szoftvere lehetővé teszi, hogy többféle szempont szerint válogassunk a zenék között, mehetünk előadónként, albumonként, vagy akár számonként is, ami az adott, rendszerre csatlakoztatott eszközökön található. Az iPod esetén ez azzal bővül ki, hogy a feltöltéskor stílusokba sorolt zenei tartalmakat külön csoportosítva is le lehet játszatni. Természetesen működnek a többi, megszokott lejátszási módok is, van ismétlő és random sorban játszó funkció is.

A random lejátszás és a 4GB méretnyi egység kapcsán egy kis adalék. Egy 4 Gb-os pendrive kb. 600 zenei számot tud tárolni 160-as bitrátával tömörítve, ez átlagosan 3 perces számhosszal kalkulálva 30 órányi zenét jelent. Tehát egy 32 GB kapacitású USB kulcsra akár 240 órányi zenét is fel tudunk tölteni, ami számomra azért megdöbbentő. Ha valaki átlag napi egy órát autózik oda-vissza a munkahelyére, és a szabadságán kívül minden nap bemegy a gyárba, egy ilyen pendrive random lejátszás módban kihúzhatja az egész évet ismétlés nélkül.

A Gateway 500 azonban nemcsak a zenei tartalmakat tudja kezelni: megoldható a csatlakoztatott eszközökön lévő videók megjelenítése is, ha van a kocsiban külső képernyő, a videóanyagok hangja természetesen a gyári hangszórórendszeren szólal meg. A kocsiba beépített telefonkihangosítóval is szinkronba hozható a rendszer: bejövő híváskor megáll a lejátszás, és a beszélgetés befejezésekor tovább folytatódik onnan, ahol meg lett szakítva.

Ami problémás, az a készülék ára – százezer forint körül van a teljes funkcionalitással rendelkező gateway beszereléssel együtt. Ennyi pénzért annak éri meg, akinek az autója olyan középkonzol felépítéssel bír, ahol nem bontható meg és cserélhető egyszerűen a gyári lejátszó, mert pl. annak kijelzője egyben a klíma vagy a fedélzeti számítógép kijelzőjeként is működik. Körbepásztázva néhány márkakereskedést, ahol iPod csatlakozás nevű extraként árult kábelért van képük elkérni 60-70 ezer forintot, nem is sok az a százas. Viszont a mobil média ismertebb gyártóinál ennyi pénzért akár már DVD-játszós, kis színes LCD kijelzős fejegységet kapni, amire mindenféle műsorforrást lehet utólag csatlakoztatni.

Engem meggyőzőtt a rendszer tudása, de főleg a problémamentes működés, és az egyszerű kezelhetőség az, ami bejött. Nincs ezer menü, alatta további almenükkel, és nem kell egy utólag beépített ketyerét birizgálni vezetés közben, mindent állíthatok a kezem ügyébe eső gyári gombokkal. Nekem csak annyi a dolgom, hogy felmásoljam a zenéket a pendrive-omra, és ha akarom, hónapokig nem kell azzal foglalkozzak, milyen zenét rakjak be, ha már unom a sok reklámot a rádióban. Márpedig unom, az az igazság.