Made in China
Ennyire olcsó készülékeknél a garancia és a javítás is elég sajátságos. Néhány darabot lecsípnek a szállítmányból, és a hibás készülék helyett ezt kapja meg a vásárló. Hogy a szerviz egyáltalán levegye a készülék tetejét, és belenézzen, nem éri meg.
Az Elta Kft.-t hívom. Kedves női hang szól bele, majd adja az
illetékes kollégát.
-Jó napot kívánok, egyik fejegységüket akarjuk tesztelni.
-Nem szeretnénk adni.
-Na de miért?
-Így is elfogy. Nagykereskedő cég vagyunk, és nem akarjuk,
hogy nálunk keressék a termékeinket. Volt már ilyen, hogy hozzánk
telefonálgattak egy teszt után, és mi nem vagyunk erre felkészülve.
Nem akarunk kiskereskedelemmel foglakozni.
-Hát akkor köszönöm szépen.
Na, Elta fejegység már nem lesz a tesztben.
Pedig szemmel láthatóan a nagyonolcsó kategória egyik vezető
márkája. Hát, ha nem akarják bemutatni, így jártak.
Legyen akkor a híres
Fenner.
-Jó napot kívánok, tesztkészüléket szeretnék kérni.
Valamelyik Fenner fejegységre gondoltam.
-Minek?
-A totalcar nevű internetes újságtól telefonálok, és ott
szeretném bemutatni.
-Nem hiszem, hogy szükségünk lenne ilyesmire.
Tétova tehetetlenségem közben belémvillant a világ filmörökségének
pontosan ideillő része. A Gyalog-Galoppban Arthur király és hű kísérője
megérkeznek a várhoz, amit a franciák megszállva tartanak. Némi
kommunikációs konfliktus után (a franciák hosszasan gyalázzák a két
némán álló angolt) az uralkodó megtalálja a helyzet kulcsát, és
felteszi a kérdést: -Elnézést, nem lehetne valaki mással beszélni?
-De. Kapcsolom.
Nahát. Az illetékes személy már tisztában van azzal, hogy
miért is lenne jó a Westprodukt-nak, mint forgalmazónak
bemutatni egy-két Fenner fejegységet, mert hiszen erről lett volna szó,
de nem tud segíteni.
-Gyakorlatilag mindegyik elfogyott. Kint vannak már a
partnereinknél. Legközelebb január végén jön szállítmányunk.
Az általam ismert legolcsóbb fejegység |
Letörten teszem le a telefont, és az jár a fejemben, miért is kell nekem borzasztóan olcsó fejegységeket tesztelnem? Négyszámjegyű árcédulával. Amit a nagyobb szupermarketekben raklapról vehetünk, a liter tej és a barna kenyér tőszomszédságában. Mert a főszerkesztő megkért, kicsit tartóztassam már meg magam a hájend mámorító világától, és írjak tesztet olcsó fejegységekről, mert hogy lenne rá közönségigény. Na de honnan akasszak le tesztkészüléket?
A megoldás innen érkezett. Zováth úr, az ügyvezető igazgató érzésem szerint mindent tud erről a különös világról. Egymás után teszi elém a színes katalógusokat, elképesztő mennyiségű fejegység fényképével. Itt-ott ismerősöket fedezek fel. Gombsor az idei Kenwood modellekről, kijelző egy JVC-ről, amott meg egy tekerentyű egy Clarionról. Zováth úr csak mosolyog a lelkesedésemen.
Egy Philips reinkarnáció |
-Hát igen, ha egy nagy cég számára felszerszámozzák-legyártják az
alkatrészeket, azt máshová is el lehet adni. Egy az egyben nem
szoktak dizájnt lenyúlni.
-El nem tudom képzelni, hogy ennyiféle fejegységet valóban
gyártsanak is.
-Ezeket igény esetén tudják gyártani. Nincs
sorozatgyártás. Úgy kell választani, mint egy szabónál. A
katalógusban ott van, mi mindent tud egy ilyen készülék. Ezekből a
funkciókból lehet elhagyni, ez egy kicsit olcsóbbá teszi a
kiszemelt típust. De például egy ISO csatlakozó 1 dollár felár
ahhoz képest, hogy csak úgy csupaszon lógnak kifelé a drótok a
készülék hátuljából.
Ez soknak számít, hiszen itt tíz dollár körüli készülékekről van
szó. Az ár persze függ a mennyiségtől is, de itt legalább 5-600
darabról van szó. Ki kell utalni az árát, utána legyártják a
készüléket valahol a kínai üzemben, ellenőrzik, utána jön a
szállítás. 2-3 hónap az átfutás, amíg megérkezik a szállítmány.
Ebben az árkategóriában mindenki így csinálja.
Érdekes világ ez, fejegységek párezer forintért. A legutóbbi akcióban éppen háromezer-ötszázért. Persze ezek mind kazettás készülékek. A CD rizikósabb, és azt nehéz megúszni ötvenezer forintos eladási ár alatt. Annyiért pedig megkapjuk valamelyik bevezetett márka alapmodelljét. Zováth úr persze optimista, és már dolgozik az ügyön.
CD játszó olcsóért, de még nem az igazi |
Egy ennyire olcsó készüléknél
a garancia és a javítás is elég sajátságos. Néhány darabot
lecsípnek a szállítmányból, és a hibás készülék helyett ezt kapja
meg a vásárló. Az hogy a szerviz egyáltalán levegye a készülék
tetejét, és belenézzen, nem éri meg. Nem fér bele az árrésbe.
A megbízhatóság viszont meglepően jó az árhoz képest. A Zováth úr által bevallott hibaszázalékra egyik-másik nagynevű gyártó is büszke lehetne. Elérkezik a választás pillanata, milyen fejegységet vigyek tesztelni. Valami nagyon olcsót szeretnék, így az egyik íróasztal alól előkerül két Domotec márkájú technikai csoda.
Zováth úr kicsit félve mondja, hogy ezek tényleg a gagyi kategóriába tartoznak. Felhasználási területük az eladom az autót, kiveszem a hifit, de ne legyen benne luk, tegyünk oda valamit költséghatékony megoldása.
-Egy barátom vett tőlem egy ilyet. Vadászni szoktak, és van egy UAZ-uk, amin még rendszám sincs. Na oda pont jó - mondja az ideális felhasználási kört bővítve az ügyvezető igazgató.
A kisebbik modell a keresztségben az MS-2926AS típusszámot kapta. A
legnagyobb meglepetés, hogy nem levehető előlapos, hanem az egész
készülék kivehető.
Ilyet magasabb árkategóriában már jó ideje nem találunk.
Remek védelem lenne, ha nem unnánk meg az állandó hurcolást.
Rövidesen laza mozdulattal fogjuk becsúsztatni az ülés alá.
Másik meglepetés az RCA kimenet. Ilyet nevesebb cégek gond nélkül le szoktak hagyni a fejegységeikről. Érdekes extra, kíváncsi lennék, hányak használhatnak Domotec fejegységet erősítővel?
Fejegység, és az ő tokja |
Viszont ISO csatlakozó az nincs.
Ja kérem, 1 dollárért? A bekötési rajz egy matricán figyel a
készülékház tetején. Ha nem vagyunk színvakok, nem fogjuk
elrontani.