Egy nehéz nap éjszakája

Stevie az új csengőhanggal barátkozik

A másnap reggel nehezen indult. Megmutattam Stevie-nek az éjszaka készített új csengőhangomat, amin egy férfiember rémesen horkol. Majd némi energiaitalt vettünk magunkhoz, és a nagyon csendes reggelizésbe fogtunk. Lars igazi bátor harcoshoz méltóan mindenkitől elnézést kért méltatlan viselkedése miatt.

Dimitrijnek kellett volna folytatnia az előadást, de valaki ügyesen eltérítette, és helyette Jacek Kwiatkowski, a lengyel főbíró következett. Jacek gyorsan lezavarta a maradékot, és jött a következő rész: a multimédia. Megkerülni nem nagyon lehet, hiszen egyre több monitort-DVD játszót-sokcsatornás adaptert adnak el a cégek, és ezt a jövő útjának gondolják, ezért hajlandók pénzt áldozni a bemutatásukra. A gond csak az, hogy nincsenek referenciák. Amíg a hangzás megítélésénél ott van referenciának az élő koncert, ugyan hogy hasonlítsuk a Csillagok Háborúja valóságát a kocsiban látottal? Pillanatok alatt összeszedtünk vagy tucatnyi hasonló kérdést. Alex azzal zárta be a vitát, hogy majd jól kitalálják a szabályokat a svédek, akik ezzel már próbálkoznak egy ideje, és térjünk át végre az új CD megbeszélésére-meghallgatására.

	A svéd különítmény multimédiáról beszél.

Az új CD jó. Nem tökéletes, de messze jobb, mint bármi, amit erre a célra használni lehetett. A felvételek jó része speciálisan a pontozásra lett kiatálva-felvéve-keverve. Nagyrészt közelmikrofonozott, kicsit kreált hangzás van a lemezen, ami a legtöbb hifirendszer hibáit igen könnyen meg fogja mutatni. A zenékbe nemigen lehet majd beleszeretni. Az EMMA All Starnak nevezett banda gitárosa például megpróbálja eljátszani Mark Knopfler adagját a Sultans of Swing című számból - inkább kevesebb, mint több sikerrel. A hangok nagyjából hetven százaléka van meg az eredetiből.

Viszont pontosan lehet tudni a hangszerek helyét, a fókuszáltság igen jó, ennek megítélésére teljesen alkalmas a szám. Persze vannak rajta jó zenék is. Az acapella éneklés igen kedves, az orgona meggyőző nagytemplomi hangulatod ad és van néhány különlegesség is. Az egyik számban egy méretes terem közepére letettek egy mikrofont, és egy folyamatosan beszélő úr jó öt métert elsétál tőle minden irányban.

Pokolian nehéz feladat az eredetihez akár még csak hasonlóan is megmutatni egy autóban. Alex sokat mesélt a felvételek készítésének körülményeiről; arról, hogy olyan lemezt akart, amit egy kezdő is könnyen megért, aminek a zenei anyaga nem riasztja el a tinikorból éppen csak kikerülőket - ez azt hiszem, sikerült is.

Aztán sorra került egy másik lemez is és egy új műfaj az EMMA történetében: a hangnyomásversenyzés. Rövid számok, eget-földet megmozgató mélyekkel. A szabályok viszont nagyon fifikásak. A legfontosabb, hogy nem dB Drag-szerűen specializált méregdrága, a mindennapi életben használhatatlan betonozott szörnyekkel lehet eredményeket elérni. Itt fontos és pontot is érdemel az autó jó kinézete. Nem lehet extrém magas feszültséget használni az erősítők tápellátására. A mérés alatt az első hangszóróknak is üzemelniük kell. És ami a legérdekesebb: az egyik mérés nyitott, a másik zárt ajtókkal történik. Így nem lehet egyetlen frekvenciára kihegyezett, szinte nyomókamraként működő autókat építeni. A végeredmény szinte megtippelhetelen. Igazi versenyek és igazi meglepetések várhatók, mindenki számára kipróbálhatóvá válik a siker reményében ez a fajta megmérettetés.

A vizsga

Másnap reggel vizsgával indult a nap. A kitöltéshez használhattuk a szabálykönyvet; a kérdések inkább a szabályok megfelelő értelmezésére vonatkoztak. Stevie-vel közösen jól el is vitatkozgattunk a megoldásokon. Ebéd után jött a multimédia versenyág szabályainak további finomítása, és kiválasztottuk az ez évben érvényes tesztanyagot: a Jégkorszak első részét. A szavazás egyszerű: az a rész marad, amin a legtöbbet röhögtünk.

	A hangmérnök

Ez után kedves vendég érkezett: Alex Pleines, annak a stúdiónak, a Cap a Pie-nek a hangmérnöke, ahol a tesztlemez készült. Beszélt a mikrofonozásról, a keverőasztalról, az elektroncsövek iránti szeretetéről, a digitális technika rémségeiről, a német stúdiók nehéz helyzetéről. Az előírt időbe ennyi fért, de amikor Alex - ezúttal hangmérnök - leült egy kávéra az előcsarnokban, mi még tovább faggattuk. Én a szupercsipogókról kérdeztem, mások egy hangversenyzongora bemikrofonozásának mikéntjéről - és még millió másról.

Ezután ismét meglepetés sokkolta a társaságot. Szépen felsorakoztunk a szálloda előtt, és egy jó fél órás gyalogtúrára indultunk - fáklyákkal a kézben - az apránként sötétbe boruló Fichtelbergen keresztül. A cél, mint kiderült, a helyi templom volt. Amint helyet foglaltunk a padokban, bevonult a férfi ének-kisegyüttes, és elénekelte az EMMA lemezen is szereplő dalt. Utána a helyi orgonista játszott nekünk egy keveset. Stevie megjegyezte, hogy a bolgárok lehet, hogy most hallottak először orgonát, hiszen az ő templomaikban nincs, és tudomása szerint az egész országban is csak egy van.

Acapella éneklés a templomban

A templom előtt forralt bor várt minket, erőt adni a visszaúthoz, végig hegynek felfelé. Itt kapott el Christian, az egyik svájci főbírójelölt.
- Én voltam már Budapesten! Nagyon szép város.
- Ó igen. Na és mit csináltál ott?
- A fogamat.
Amint visszaérkeztünk a szállodánkba, kezdetét vette a búcsúfogadás. Minden asztalon két üveg remek bor várta a lelendő főbírákat, és az étlap, ami igazi ínyencségeket ígért.

	Az ajándékcsomag

Alex közben elkezdte az oklevelek kiosztását. Mindenkiről mondott egy-két mondatot, majd az illető megkapta a papírját, és mellé egy kis ajándékkosarat néhány kolbászkával és két üveg seritallal.

A másnapi reggeli óriási búcsúzkodásba torkollott. Mindenki hazaindult, megemészteni a tanultakat, újdonságokat, de a társaság nagy része egy hónap múlva Sinsheimben újra találkozni fog, az év első nagy EMMA versenyén, és autóhifi kiállításán. Ebből persze a totalcar különítménye sem marad majd ki.