Gépihajtány

2003.02.12. 08:38

Jókora darab vas a lábam mellett, benne vagy 500 watt, némi legendárium, meg egy csöppnyi életérzés. Meg egy nagy halom marketing. Ez így együtt a Rockford Fosgate Punch Power 500X.

 
 

Emlékeim szerint az egykori menő magyar autóhifi nagyjából egyenlő volt a minél több Pioneer hangszóró kalaptartóba szerelésével, és valami látványos magnós fejegység haszálatával. Nagyon elvetemültek használták a cég legendás, szappantartó formájú magashangszóróját is. Erősítő? Szubláda? Ezek szinte ismeretlen úri huncutságok voltak akkoriban.

Ebbe a világba robbant bele anno a Rockford Fosgate . Amerikából jöttem, és én vagyok a menő csávó - sugározta a cég marketingje, és ezt szinte hibátlanul adta át a forgalmazó, az Autóhifi Stúdió. Jól sikerült legenda épült itthon is a Rockford Fosgate köré. Megszerveződött a hangnyomás versenyek sorozta, a db Drag-eké. Itt minél több RF emblémás erősítőt, hangszórót birtokoltunk, annál nagyobb esélyünk volt a sikerre, mert a cég bizony igen komolyan vette ezt az őrüleltet.

 
   
    Díjnyertes Rockford Fosgate csapat

Persze a konkurencia ezt nem hagyta ennyiben, és ma már márkák tucatjai versenyeznek a piacon. De a Rockford Fosgate-nek még mindig neve és presztizse van. És mindent elsöprő szlogenjei. Körülbelül arról szól a dolog, hogy ha bármiféle Rockford Fosgate cuccot veszel, menő kúl csávó vagy, gyünnek a csajok dögivel, az élet tiszta hálidéj, és légy büszke magadra, mert a létező legjobb cuccot vetted, ami ráadásul médin USA, sőt handkrafted.

Már egy apró kulcstartó is elég, hogy a kiválasztottak táborába lépjünk, de ha Rockford Fosgate rajongásunkant szeretnénk megosztani a külvilággal, új dimenziók nyílnak meg előttünk. A magyarországi forgalmazó árlistájának negyede ezzel van tele. Van itt ötféle baseballsapka, ötféle ing, kilencféle póló, mint standard rajongói felszerelés, de az igazi ínyencek itt nem állnak meg.

Számukra készül Rockford Fosgate kiskés, sörnyitó, felragasztható tetoválás, többféle matrica, erősen megalomániásoknak harminc méteres cégzászló, falióra. Kedvencem a Rockford Fosgate egyedi elsősegélydoboz, összesen 25 tétel ilyen-olyan rajongói rekvizítummal az árlistán. Mindez csak fokozza a cég által sugallt érzést, hogy aki nem ilyet vesz, az süket, nem ért hozzá, esetleg mindkettő, de mindenképpen lúzer.

 
   
  Műtetkó a 'la RF

Amikor először találkoztam ezzel a megamarketinggel, felháborodtam. Másodszor nagyon felháborodtam. Harmadszor szimplán dühöngtem. Negyedszer meg már vártam, hogy min is fogom felbosszantani magam. A Punch 500X ebből a szempontból sem tagadta meg magát. A használati utasítás első mondata itt is gratulál nekünk, hogy a világ legjobb autóhifit gyártó cégétől vásároltunk. Tovább nem folytatom.

 
   
    A gyári fotó mindig nagyon szép

A használati utasítás többi része viszont korrekt. Rögtön az elején olvashatunk egy figyelmeztetést a nagy hangerő halláskárosító hatásáról. A másik mindenképpen megfontolandó tanács több helyen is előfordul a szövegben: ha valamit nem értünk, inkább forduljunk szakemberhez.

A Punch 500X robusztus fémipari termék. A hűtést segítő bordák teteje nyers alumínium, minden más selyemfényű feketére van festve. Az erősítő maga szögletes, de két íves kábeltakaró vasdarabot lehet felcsavarozni a szélére. Erről a dizájntól a Rockford Fosgate erősítők kilométerekről felismerhetők. A kábeleket elfedni jó ötlet, így kevésbé kell megerőltetnünk magunkat a drótszépészettel, és attól sem kell tartanunk, hogy egy kósza csavarhúzó rövidzárlatot okoz.

 
   
  Kábelvédő nélkül

A táp -és hangszórókábelek csatlakozói sorakoznak az egyik oldalon. Korrekt, aranyozott, kicsit süllyesztett foglalatok. A feliratok pontosan eligazítanak. Van itt bekapcsolást jelző piros Led is, érdekes alatta a felirat: LED. Höhö. Kiírták a lámpára, hogy lámpa, de hogy mikor és miért világít, azt csak a használati utasításból lehet megtudni. Hát még egyszer höhö.

 
   
    LED J

A túloldalon sokkal több minden van. A vonalszintű RCA bemenetek között egy kimenetet is találunk, amire egy másik erősítőt köthetünk. Ez mire jó? Megspórolhatunk egy kábelt a fejegységtől, elég egy a két erősítő közé. Van nagyszintű bemenet is, aminek használatáról mindenkit lebeszélnék, mert jó tapasztalataim még nem voltak vele. A keresztváltót is itt tudjuk állítani. A leírás szerint igen meredek, 24 dB/oktávos Butterworth szűrők munkálkodnak a Rockford Fosgate-ben. A vágás frekvenciája fix, 80 vagy 120 Hz, attól függően, hogy a mély vagy a magas hangokat szeretnénk távol tartani a hangszóróktól. Itt találunk még két kis tekerentyűt, amivel az erősítés szintjét állíthatjuk.