Plusz decibelek, plusz lóerők

2001.04.05. 10:25

A fojtás legnagyobb részben a hátsó dobban következik be, így annak cseréje vitathatalanul a legköltséghatékonyabb megoldás. Ugyanakkor a kipufogórendszer minden egyes elemét lehet úgy hangolni, hogy a kiáramló kipufogógázok kisebb áramlási ellenállással találják szemben magukat, mint a gyári változatnál. A kisebb fojtás újabb felszabaduló lóerőket és - mellékhatásként - decibeleket jelent.

Az azért elgondolkoztató, hogy a motor optimális működéséhez valamennyi fojtásra mindenképpen szükség van, így az alábbiakban felsorolandó összes fogást egyszerre alkalmazva a gyorsulási versenyeken elnyerendő kupák helyének kialakítása mellett a motorgenerálra is elkezdhezdhetünk lelkileg felkészülni.

 
   
    gázgyorsító

Az autótuningolók régóta az ellenséget látják a katalizátorban. Az ő szempontjukból valóban értéktelen, a teljesítményt csak csökkentő, ugyanakkor drága és kényes alkatrész a katalizátor. Azt viszont könnyű belátni, hogy a környezet védelme csak megér ennyit, felnövekvő gyermekeink jövőjéről van szó, ha ennyi demagógiát megengedhetünk magunknak.

Ráadásul kipufogós szakemberek egybehangzó véleménye szerint a mai katalizátorok annyira túl vannak méretezve, hogy kiiktatásuk nem jelent változást teljesítményméréskor - csak a zöldkártya-vizsgálaton. (Kivételt csak a régi konstrukciók jelentenek, amik tényleg sokat butítottak a teljesítményen. A 93-as évjáratú Skoda Favoritnál például a katalizátor bevezetése 10 százalék körüli teljesítményvesztéssel járt.)

 
   
  katalizátor

Akit ez a válasz nem nyugtat meg, az beruházhat úgynevezett sport-katalizátorba. Ezek átersztőképessége valóban maximalizált, miközben az emissziós értékek is teljesítik a szabványokat. Aki viszont galád módon kihegeszteti a katalizátort, annak kollektíve csak azt kívánjuk, hogy az első közúti, szúrópróbaszerű környezetvédelmi ellenőrzésen bukjon le és fizesse ki egész éves benzinpénzét büntetésre.

A katalizátor után található a középdob. El lehet távolítani (nagyon hangos megoldás), vagy ide is sportdobot lehet szerelni (valamivel normálisabb megoldás). Fojtás újabb mínusz, hangerő újabb plusz.

 
   
    középdob

A sport középdobok egy fajtája igen-igen trükkös: az úgynevezett gázgyorsító dobokban spirál formájú csövön megy keresztül a kipufogógáz, ettől felgyorsul és így gyorsabban távozik. Légy a levesben, hogy a spirált egy adott frekvenciára kell hangolni, így csak egy előre megtervezett, de szűk fordulatszám-tartományban fejti ki áldásos hatását. Magasabb fordulatszámon már nemcsak hogy nem segíti a gyors gázcserét, de egyenesen plusz fojtást jelent. És ez is nagyon hangos.

Hasonló elven müködnek a rezonátorok, amiket többnyire a hátsó dob környékén a kipufogócsőbe építenek be. Ezek előnye, hogy olcsóbbak és hogy utólag is hangolhatóak.

 
   
  rendszer

Ügyes kezű gépészek olyan komplett rendszereket is létre tudnak hozni az előbbiekben felsorolt eszközökből, amelyek részegységeinek előnyei egymást kiegészítve járulnak hozzá a teljesítmény fokozásához. Lúzerek viszont teljesen el tudják bénázni a rendszert, és amellett, hogy a teljesítmény effektíve csökken, még a motor is secperc alatt amortizálódik. Többet ésszel mint hegesztőpákával.

Ha viszont minden klappol és a pénztárca is dagad, a kipufogórendszer megduplázása újabb lovakat ébreszt fel tetszhalott állapotukból.

Vegyünk egy négyhengeres motort. Két-két henger ellenütemben dolgozik. Ha a kipufogógázok végig szeparáltan távoznak, a hengertöltet-átszívásának káros hatását lenullázzuk, legalábbis a Magnum Tuning oldalai szerint. Csupa öröm az élet; kár hogy ehhez viszont mindenből két darabra van szükség (dupla katalizátor, középdob, csőrendszer és hátsódob), ráadásul a második rendszer felfogását, rögzítését magunknak kell megoldanunk.

 
   
    sportleömlô

Tuningcégek átdolgozott leömlőket is ajánlanak. Ilyennel személyesen még nem találkoztunk, az azonban az árlisták tanulmányozása után biztosra vehető, hogy drága mulatság. A dolog jellegénél fogva kizárólag típus-specifikus cuccokról lehet szó, amelyeknél a tuningolók az eredeti gyári rendszer geometriájának módosításával szabadítanak fel plusz teljesítményt. Az is számít, hogy ezek a leömlők belülről is polírozottak (a gyári cuccoknál ez túl nagy, vállalhatatlan költséget jelentene), így a távozó gázok még inkább egyenes vonalban, különösebb örvények kialakulása nélkül távozhatnak.