Ékszerdoboz

Hihetetlenül bizalmatlan voltam a teszt alanyával szemben. Először is, mert macAudio termékről volt szó - számomra a márkanév sokáig a nehezen hallgatható, csörömpölős hanggal volt egyenértékű. És a gyanúsan olcsó termékekkel. Előítéleteimet a Humma hangminőségversenyein kezdtem elhagyni, ahol sikerült találkoznom néhány igencsak méltányolható hangú rendszerrel. De a gyanúsan olcsó ár.

A forgalmazó, egy kicsit meg is sértődött, amikor azt kérdeztem, mit spóroltak ki a cuccból. Kapunk ugye egy digitális D-osztályú erősítőt. 200 wattnyi teljesítményt. 20 centis hangszórót. Még egy 20 centis hangszórót. Kapunk egy világszabadalmat. Mindezt nagyon jól kinéző, ezüstszínű ládába bújtatva. Kipróbálhatóan, garanciával, kereskedői haszonnal mindez 60 000 forintért. Ez így túl szép, hogy igaz legyen.

Hazavittem, kicsomagoltam, és bejáratás gyanánt rákapcsoltam a házimozi erősítőmre, ami a háttérzenét szolgáltatja cikkírás közben. A kis dobozka nagyon pofás. Mint egy kis ékszerdoboz. Az ezüstszínű fényezés divatos, és meglepően jól takarítható. A doboz egyik oldala le van csapva, így kevésbé alakulhatnak ki állóhullámok odabenn. A két hangszóró és a kezelőszervek fémrács mögé kerültek. Ez nagyon jó védelmet nyújt, ami jó.

A kezelőszervekhez férni úgy lehet, hogy körömmel megpróbálunk egy kis gombocska alá nyúlni a rács tetején, ami nem hagyja magát, ami nem jó. Legalább nem akarjuk folyton tekergetni. Egy hét folyamatos dünnyögtetés után cipeltem le a kocsimba. Az első benyomások jók voltak. Meglepően jók. A Golf II.-t gond nélkül beszólta a láda. Egy csepp késésben volt az első szettekhez képest, és nem volt annyira precíz, mint a legjobb zárt ládák, de így is a legjobb reflexdoboznak tűnt, ami valaha is megfordult a kocsiban.

Merthogy ez az aprócska, mindössze 8,5 liter belső térfogatú kis ékszerdoboz a látszat ellenére reflexdoboz. A két hangszóró közül csak az egyiket hajtja meg az erősítő. A másik csak úgy ott van. De ha már arra járt, és becsavarozódott a ládába, szívességből simítja a frekvenciagörbét, csökkenti a reflexnyílásból jövő szélzajt, bár hogy ezt jól csinálja, igen furmányos módszerekkel kell megtervezni egy ilyen rendszert.

Három nap hallgatás után kölcsönadtam a ládát. Van nekem egy kedves barátom, aki zeneakadémiai belépőimet szerzi jutányosan, szeretett volna egy szubládát, meg egy erősítőt, ami kicsi, jó, olcsó, és még a felesége sem akarja rögtön kivágni a kocsiból a látványa miatt. Mondtam neki, hogy ilyen nincs, de itt van ez a Mac Compact 220, próbálja ki ezt.

Íme az eredmény:

Első élmény: beszerelés után rögtön gond nélkül megszólalt. Semmi zaj, búgás, generátorhang. (az autó kábelezése a teszthez készült)

Második élmény: borzasztó, beállíthatatlan. Ez volt este.

Reggel az első felfedezés: a Kenwood 9080-as fejegységem loudnessének alapállapota az ON (kábelezéskor áramtalanítás volt) Gyorsan kikapcsoltam, mindjárt más világ. Első próbák a Bartók rádióról, a szubon minden egyenesre állítva, csak a fejegység szűrőit használva, doboz a jobb hátsó ülés mögött, a hangszórók a menetirányra merőlegesen álltak:

Hamar kiderült, hogy a kis ládának 100 Hz körül gondjai vannak, egyszerűen képtelenség volt egy kiegyenlített mélytartományt előállítani, ha a keresztezési frekvencia 80 Hz felett volt. (a végső beállítás végül is 60 Hz lett, bár a 13-as első szettek jobban örültek volna egy kicsit magasabbnak)

Ha a sub magasra megy, dünnyög, a felső magastartomány egészen természetellenesen felmelegszik, túlhangsúlyozott, teljesen hátulról szól, és mintha az alsó 2 oktáv is hiányozna. Nem láttam a frekvenciagörbét, de valószínűleg van ott egy púp, vagy egy csúnya fázishiba. Hogy ezt a D osztályú végfok okozza, vagy a doboz, ezt nem tudni.

Ekkor hívott fel, hogy nem rossz, de talán még egy kicsit lehetne fokozni. A fejegységen kikapcsoltam a vágást, azt a szubládába épített erősítőre bíztam. Ez szinte mindig jobb eredményt ad. Utána elkezdtem az ötajtós (Liftback) Toyota Avensis csomagtartójában ide-oda tologatni a kis szubládát. Hely volt bőven, a kábelek is szerencsésen hosszúra voltak szabva. Az eredmény:

Beállítás 60 Hz-re: Meglepő változás. A színpad egészen előre és feljebb került. Szép tiszta, "érthető", bár nem túl ütős mélyek (ez nekem nem is fáj, technót nem hallgatok) Viszont jól hallhatóan lassú és késik. Fázisállítgatás nem használ, sem a fejen, sem a dobozon. Próbák közben kiderül, hogy az aluláteresztő szűrőt a dobozon jobb beállítani, a két tartomány között szinte eltűnik az átmenet, szépen összelapulnak a görbék. Az egész hangkép könnyedebb, szellősebb lesz.

Következő játék a doboz helyzete: nagy csomagtartóban szinte elvész. Bőven lehet forgatni, tologatni. Több próba után a fotón lévő helyzet jött ki legjobbnak, vagyis a csomagtartó bal oldalán a hangszórók a menetirányban állnak (mellesleg így van legkevésbé útban), ezután így is hallgattam a dobozt. Ebben a helyzetben a késés minimálisra csökken, tér szépen "megáll" nem függ a hangszeren játszott zene pillanatnyi hangmagasságától.

Kb. 2 hét után kezdett el igazán jól szólni. A hangja egészen puha lett és jelentősen felgyorsult, bár egy kis késés bizonyos zenéken még érezhető. Ezen biztosan lehetne javítani egy tisztességes első szettel, mert még az Avensis gyári hangszórói muzsikálnak nálam, és némi fázisforgatással.

Általános karakteréről elmondható, hogy a cucc mindenevő. Klasszikus zenén - legyen az szólóhangszer, dinamikaszegény barokk zene vagy nagy volumenű szimfonikus zene) - egyaránt kellemes, hallgatható, biztos alapot ad. A pengetett bőgőhangoknál érezhető némi hiány, a hang nem elég sötét, nem elég tömör, kissé könnyűsúlyú (lehet, hogy túl nagy neki az autó).

Dögösebb, ütősebb zenén hallgatva elegendő energiákat (sőt meglepően nagyokat) tud magából kiadni. Szépen boldogul Zappa Man from Utopia lemezének rettenetes basszusgitár-kínzásával is. A Klub Rádió reklámszignáljakor (valami iszonyatos gépi kutyulmány) majd' kilöki az ülést az ember alól. A Pink Floyd szívdobogása is végig érezhető.

A doboz kb. 3 hétig volt a kocsiban napi több órát üzemelt, mindenféle zenén teszteltem. Még a bemondókat is hallgattam (szerintem a legkeményebb tesztanyag) de nem találtam olyan területet, ahol azt mondanám, hogy kerülendő (nem szerepelt a műsoron elektronikus napi slágerzene). Még a sok mély rezest (tuba, kürt stb.) tartalmazó zenéket is meggyőzően hozza, pedig az egy kemény feladat. (Kusturica fimzenéit hallgattam, meg néhány klasszikus darabot)

Általános vélemény: aki nem a kocsiban szeretné élete legjobb hifijét megépíteni, de szeret zenét hallgatni, (sőt, a csomagtartóra is szüksége van) annak mindenképpen ajánlható. Azért az igazi alkalmazási területe az akusztikus hangszeres zene, meg az egyéb hasonló soft műfajok.

Aki az AC/DC-vel akarja a garázsát lebontani, az keresgéljen más felé. Mindenképpen fontos, hogy egy olyan első szett legyen a kocsiban, ami 60 Hz-től meggyőzően elboldogul, mert a Mac Compact 220 e fölött nem igazán érzi otthon magát.

Ehhez én sem tudok sokat hozzátenni. A kis macAudio láda vigyáz magára, amint túlterheljük, kikapcsol. Ez még az igazán méretes Avensis-ben is nehezen viselhető hangerőnél következett be. (Nem is következett be, nem bírtam ki. Kb. 30 percet szólt olyan hangosan, hogy ugrált a kocsiban a belső tükör. Ettől éppenhogy kézmeleg lett) A D-osztályú erősítő a meglehetős hatásfoka miatt sokkal kevésbé melegedett, mint vártam.

A dobozba épített fázisforgató gomb, aminek az lenne a szerepe, hogy a mély hangokat minél inkább elölről, kevés késéssel halljuk, nekem nem igazán vált be. (Szerintem elöl kellene egy kicsit késleltetni némi fázisforgatással. A dobozon a gomb siettetni sajnos nem tud.) A doboz forgatásával jobb eredményt sikerült elérnem.

Szóval olcsó, mégis jó. Persze nem mindenkinek: zárt csomagtartós autókba kevés lehet, és hangnyomásversenyen sem ezzel kéne indulni. És hogy a barátom miért nem vette meg rögtön a macAudio MacCompact 220-at? Mert megvárja, amíg megjön a nagytesó, a MacCompact 225, 25 centis hangszórókkal.