Az első Grand Sports Tourer a tervek szerint 2004 végén gördül le a futószalagról az alabamai Tuscaloosában. Eddig csak sejteni lehetett, hogy a GST nevű kombi-luxuskocsi-szabadidőautó hibrid végül gyártásba kerül majd, a sejtésből azonban bizonyosság lett. A Mercedesnél komolyan gondolják, ez abból is látszik, hogy a koncepcióként az év elején bemutatott modell kedvéért 600 millió dollárt fektetnek a jelenleg M osztályú Mercedeseket készítő üzem bővítésébe és modernizálásába. Jürgen Hubbert, a DC Mercedes személyautókért felelős igazgatója szerint a GST újabb fontos állomása lesz a cég termék-offenzívájának, ugyanakkor egy teljesen új szegmenst teremt a luxusautók kategóriájában. A GST bevallottan elsősorban az amerikai piacra készül, akár az M osztály, de a tervezői szerint igen sokoldalú autót Európában is forgalmazzák majd, bár itt jóval alacsonyabb eladási számokra számítanak. A végleges változat, amely valószínűleg számos részletében különbözik majd a tanulmányautó-változattól, legkorábban 2004 tavaszán mutatkozhat be a közönségnek.