GM Autonomy: messze még a sorozatgyártás

2002.09.30. 12:03

 
   
   

Már kész a különleges öko-jármű első prototípusa, amelyet jelenleg Németországben tesztelnek. A kritikusok által piacképtelennek ítélt, de kétségkívül ígéretes jármű első működőképes példányát jelenleg az Opel tesztpályáján próbálgatják. A 150 km-es hatótávolság és a 65 km/h-s végsebesség egyelőre inkább a villanyautókat idézi, bár kezdetnek ez is elég. A jelenlegi Autonomy változat valójában egy köztes lépcsőfoknak tekinthető a Zafira alapú HydroGen 3 és a Detroitben bemutatott tervek között, hiszen egyelőre egyetlen villanymotor hajtja az első kerekeket, akár a korábbi HydroGen 3-ban, míg a végső változatba négy kisebb motort szánnak, amelyek minden kereket külön hajtanak. A programot irányító Chris Boroni-Bird szerint a következő, immár négymotoros prototípus menetteljesítmények tekintetében jóval közelebb áll majd a köznapi autókhoz: sebessége könnyedén elérheti majd a 160 km/h-t. A jelenlegi prototípussal elsősorban az volt a GM célja, hogy tesztelje a teljesen elektronikus irányítórendszert és kipróbálja a gyakorlatban, hogy hogyan fér el a teljes hajtásrendszer a vékony padlólemezben. A fejlesztők persze még ráérnek a köznapi használatra is alkalmas változat elkészítésével: a GM az első szériagyártású üzemanyagcellás autót 2008-ra ígéri.