Közösen fejleszt a GM és a Ford

2002.10.11. 17:00

 
   
   

A két ősi rivális együtt vállalja a következő generációs automata váltók fejlesztését. Mindeddig elképzelhetetlennek tűnt az összefogás Amerika két legnagyobb autógyártója közt, de a költségcsökkentési törekvések még a piaci ellentéteknél is erősebbnek bizonyultak. Mindkét gyártó éveket és dollár-százmilliókat ölt már bele egy olyan hatsebességes automata váltó kifejlesztésébe, amely illeszkedne a nagy terepjárók és kisteherautók V6-os és V8-as motorjaihoz, ugyanakkor jóval kevesebb energiát nyel el, mint a jelenleg használt egységek. Az együttműködés alapját egy már meglévő GM prototípus adja, amelyet a GM és a Ford mérnökeiből álló közös csapat fejleszt majd tovább. A megállapodás szerint a Ford minden elkészült váltó után díjat köteles fizetni a GM-nek az alapkonstrukción végzett munkáért, viszont az új fődarabok még így is sokkal olcsóbbak lesznek, mint ha a Ford egyedül folytatta volna a fejlesztést. A két cég szóvivői szerint a későbbiekben más, hasonlóan költséges fejlesztésekben szintén elképzelhető az együttműködés a két cég között.