Daewoo tanulmányautók Szöulban

2002.11.21. 11:53

Az új Nubira és a hathengeres soros motorok mellett két koncepció-autó is látható a GM-Daewoo standján a Szöul Motorshow-n. Az Oto és Flex névre hallgató járművekkel nem csak az új cég erejét igyekeznek megmutatni: a két tanulmány egyben a közeljövő fejlesztéseinek irányát is kijelöli.

 
   
   

Korábban csak pletykákból szerezhettünk tudomást róla, hogy a Daewoo modellpaletta hamarosan egy szabadidőautóval bővülhet, az Oto bemutatásával azonban kézzelfoghatóvá vált a cég ilyen irányú törekvése. A tanulmányautó különös átmenetet képez egy kompakt háromajtós kupé és egy terepjáró között, valahogy úgy, ahogy az egykori Audi Steppenwolf, és ahogy ezt hasonló modelleknél már megszokhattuk, egyszerre ígér jó terepjáró képességet és dinamikus menettulajdonságokat épített úton.

 
   
   

Az Oto tanulmányautó mivolta elsősorban a belső térbe pillantva válik egyértelművé: a repülőgépeket idéző szarvkormány, az össze-vissza hajtogatható ülések és az aktuális közlekedési információkat megjelenítő nagyméretű kijelzők egyértelműen a tervezők jövőképét vetítik elénk, ahogy a távirányítással indítható motor sem gyakori megoldás manapság. A csaknem 4,5 méteres autóba egyébként épp a Daewoo vadiúj soros hathengeres motorjának 2,5 literes változata került.

 
   
   

A márkaarculat terén a Daewoonál uralkodó kaotikus viszonyokat mutatja az autó hűtőmaszkja: a régi háromosztású rács vagy a Kalos hangsúlyozottan jellegtelen orr-része helyett itt egy klasszicizáló, nagy hűtőráccsal találkozhatunk, amely függőleges rácsozatával és vaskos krómkeretével a nagy európai luxusmárkák jellegzetes orrdíszeit idézi.

 
   
   

A másik tanulmány, a Flex egy nagy egyterű. Ez a kategória szintén hiányzik a koreaiak kínálatából, de valószínűleg ezt a hiányosságot is hamarosan pótolják. A Flex is elsősorban a műszerfal megoldásaival és a beépített korszerű telematikai rendszerekkel kelt futurisztikus benyomást, a többi részlet - a széles körben variálható belső tér, a középről nyíló oldalajtók és a klasszikus egyterű-forma - inkább egy új szériamodellt sejtet.

 
   
   

A motortérben egy 3 literes 191 lóerős V6-os turbódízel motort helyeztek el, és bár ennek eredetéről mélyen hallgat a Daewoo közleménye, több mint valószínű, hogy itt is a széles körben használt Isuzu hathengeresről van szó, amellyel Opel, Saab és Lancia modellekben is találkozhattunk már. Ez azért lehet fontos, mert ez az első jele a GM-el való együttműködésnek. A Flexen egyébként egy következő hűtőmaszk-típussal találkozhatunk, amely ötvözi a Kalos és az Oto orrdíszeinek jellegzetességeit.