Takarékosabb motor az Opeltől

2002.12.02. 15:38

 
   
   

Az Opel Astra modellekbe építik az új 1,6 literes motort, amely amellett, hogy takarékosabb és tisztább mint elődje, még erősebb is. Az eddigi 100 lóerős négyhengerest felváltó egység 103 lóerőt teljesít, ugyanakkor a korábbi 7 liter helyett vegyes üzemben csak 6,5 litert fogyaszt 100 km-en és teljesíti az Euro4 környezetvédelmi szabványt is. Az új motor legfőbb újdonsága a Twinport elnevezésű technika, amely egyrészt az egyik szívószelep elé beépített pillangószeleppel képes üzemmódtól függően megváltoztatni a keverék áramlását a hengerben, másrészt nagyarányú kipufogógáz-visszavezetéssel növeli a hatásfokot és csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Az eredmény a közvetlen befecskendezésű motorokat idézi, de az Opel megoldása a szakemberek szerint olcsóbb és egyszerűbb. Az új Twinport-motoros Astra modellekre ráadásul nem is kell sokat várni: az első példányok 2003 elején kerülnek a márkakereskedőkhöz. Később az Opel többi kis lökettérfogatú motorjának Twinport-változata is megjelenik majd, így az 1,2 és az 1,4 literes Ecotec motort is így alakítják át. Nagyobb motorokban nem jelenik meg a megoldás, ugyanis ezeket közvetlen befecskendezéses egységek váltják fel a közeljövőben.