Új motorgyárat nyitott a GM-Daewoo

2002.12.18. 12:37

 
   
   

Úgy látszik, a csődhelyzet éveiben sem tétlenkedett a dél-koreai cég: a most megnyitott motorgyár a világ legmodernebb ilyen típusú üzemei közé tartozik. A Changwon gyártelepen létesített T4 nevű gyáregységben, amelyet átszámítva mintegy 100 millió eurós befektetéssel létesítettek, új, S-TEC jelzésű négyhengeres 1 és 1,2 literes motorok készülnek majd, amelyeket a Matiz és a Kalos új változataiba építenek be. Az új üzemben évente akár 220.000 motor is készülhet. A GM-Daewoo egyúttal közzétette a nagyobbik motor paramétereit is: kiderült, hogy az új 1,2 literes S-TEC motor 71 lóerős, és 104 Nm-es maximális forgatónyomatékot biztosít 4.300-as percenkénti fordulatszámon. Az új motorok a jövő tavasszal mutatkoznak be Magyarországon a Daewoo autóiban. Az egyliteres Matiz talán már márciusban kapható lesz, míg az 1,2 literes Kalos májusra várható.