Új útfelfestés a pontosabb parkolásért

2003.01.06. 13:01

 
   
   

Hollandiában a szokásos vonalak helyett egy autó stilizált körvonalait festik a szupermarketek parkolóiba. Ezzel a módszerrel állítólag elérhető, hogy a vásárlók precízebben parkoljanak. Szakértők szerint az európai autósok nagy része nem igazán jártas a parkolóhelyekre való pontos betolatás művészetében: sokan ráállnak a parkolóhelyeket elválasztó vonalra, vagy azt figyelmen kívül hagyva más szögben parkolnak, nem kis bosszúságot okozva ezzel a később érkezőknek. Az új festést arra a megfigyelésre alapozva alakították ki, hogy az autósokban egyfajta territoriális ösztön munkál: igyekeznek elfoglalni a rendelkezésükre álló helyet, így tudat alatt megpróbálják minél pontosabban elfoglalni az autó-kontúr által lefedett helyet. Az új típusú parkoló-festéssel egyetlen baj van: a régi vonalak eltüntetése és az új felfestések elkészítése jelentős költséggel jár, annál is inkább, mert az új minta jóval több festéket igényel, mint a hagyományos csíkok.