Rossz nyomást ajánlott a Ford a Firestone gumikhoz

2000.08.21. 21:43

Újabb kínos fejezetéhez érkezett a Firestone-ügy: kiderült, hogy az Explorer típusokra szerelt Firestone gumikat sok tulajdonos épp a Ford tanácsára használta a névleges értéknél kisebb nyomáson. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a baleseteket okozó gumiabroncsok is az előírtnál kisebb nyomáson üzemeltek, úgy a Ford is nyakig találja magát a peráradatban. A Ford szerint ez önmagában még nem mentség a Firestone abroncsok végzetes, hírtelen defektjeire, hiszen a Goodyear hasonló szerkezetű gumijaihoz eleve az általuk ajánlott alacsonyabb nyomást írja elő. A Firestone viszont ragaszkodik hozzá, hogy a két cég megállapodott az ajánlott nyomás értékében, így a Fordnak nem lett volna joga ezt felülbírálni. A Ford korábban már megpróbált elhatárolódni a Firestone-tól, ám a japánok a jelek szerint semmiképp sem akarják egyedül elvinni a balhét. Időközben a bizonyítottan a 15-ös Firestone-ok számlájára írható halálesetek száma időközben 46-ról 62-re nőtt, a durvuló hangnemből pedig az látszik, hogy az érintettek feje felett kezdenek összecsapni a hullámok.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.