Már tesztelik az új 3-as BMW-t

2003.02.25. 15:38

 
   
   

Míg mi az ötös bemutatójára készülünk, már a hármas utódja is fut a skandináv utakon. A 2005 őszére várható modell egyik korai prototípusát a szokásos hidegtűrés-teszteken sikerült lencsevégre kapni. Az autót szokás szerint alaposan álcázták a gyáriak, így a részleteket épp csak sejthetjük, de az így is látszik, hogy az autó arányai a 7-es BMW-hez hasonló módon változnak majd: a tengelytávhoz képest rövid hátsó túlnyúlás, a jelenleginél kevésbé emelkedő övvonal és keskenyebb C-oszlop jellemzi majd a modellt. A korai időpont miatt az új hármas műszaki megoldásairól egyelőre keveset tudunk, bár több mint valószínű, hogy a jelenlegi soros hathengeres motorok továbbfejlesztett változatai kerülnek a típusváltozatok nagy részébe. Az egyelőre még kérdéses, hogy az elődjénél valamivel nagyobb hármasnak lesznek-e a jelenlegihez hasonló négyhengeres változatai, mivel egyes találgatások szerint az 1-es sorozat veszi át a leggyengébben motorizált 3-asok szerepét.

 
   
   

Más forrásokból viszont úgy tudjuk, hogy a jelenlegiek mellett egy 2,2 literes sportos négyhengeressel is találkozhatunk a típusban, amely 240 lóerő körüli teljesítményt nyújt majd, felelevenítve az első M3-asok dicsőséges hagyományait. A képen látható négyajtós modell (E90) mellett készül még a kombi (E91), a kupé (E92) és a kabrió (E93) változat is, bár a két utóbbi csak a négyajtós után úgy egy évvel, 2006 végén mutatkozhat be legkorábban.