Elhúzódó GM-Fiat tárgyalások

2003.03.07. 15:38

 
   
   

Egyre kevésbé valószínű, hogy a GM átveszi a Fiat Auto irányítását. Umberto Agnelli, a Fiat új elnöke ugyanis úgy nyilatkozott, hogy mindenképp szeretnék elkerülni az autós üzletág eladását, bár a két cég közti szerződés alapján a Fiat csoport kérésére a GM köteles volna megvenni a cég maradék 80 %-át. Agnelli Genfben találkozott a GM vezérigazgatójával, Rick Wagonerrel, aki később elmondta, hogy mind a személyes találkozó alkalmával, mind a korábbi tárgyalásokon számos ötletet felvetett mind a két oldal, de egyelőre nem találtak konkrét megoldást arra a problémára, hogy hogyan segíthetne a GM a Fiatnak a pénzügyi válság leküzdésében.

A tárgyalásokat övező pletykák szerint a Fiat kétmilliárd eurónyi tőkeinjekciót vár a GM-től, míg az amerikai vállalatóriás inkább a két cég együttműködésének mélyítésével, újabb közös projektek elindításával szeretne nagyobb részt vállalni a Fiat - és persze az Opel - költségeinek csökkentésében. A két cég eddig a motorgyártás és az alkatrészvásárlás területén egyesítette erőit, bár ezeken a területeken is csak hosszabb idő elteltével várható jelentősebb költségcsökkenés, mivel egyelőre mindkét cég a saját motor- és alkatrészpalettáját használja. Az egyik első közösen használt motor a most bemutatott 1,3 literes JTD motor lesz, amelyet várhatóan az Opel és a Suzuki egyes modelljeiben is viszontláthatunk majd.