Csődöt jelentett a Moszkvics

2003.04.24. 16:03

 
   
   

A szovjet autógyártás egykori fellegvára összedőlni látszik. A Moszkvics, amely 60 %-ban állami kézben van, az utóbbi két évben már nem készített járműveket, de ugyanakkor 33 milliárd rubel, azaz átszámítva csaknem 970 millió euró adósságot halmozott fel, így az egyik fő részvényes, Moszkva város önkormányzata kért csővédelmet a cégnek. A Moszkvics egykor több mint 150.000 autót készített évente, de a rendszerváltás utáni pénzhiány, illetve a modern típusok hiánya versenyképtelenné tette a céget a használt és új nyugati és távol-keleti importjárművekkel szemben, az 1998-as orosz pénzügyi válság pedig végleg padlóra küldte. Ennek ellenére az orosz állam külföldi befektetők bevonásával szeretné megmenteni az 1929 óta létező céget, de ez a terv eddig vezetett eredményre.

 
   
   

A Moszkvics kínálata eddig a 2141 Aleko típus különféle változataiból állt, amelyek közt található egyebek közt krómozott hűtőrácsú kupé-csoda, hosszú tengelytávú limuzin, kisteherautó és persze egyszerű családi autó is. Ezek a modellek azonban így vagy úgy, de eltűnnek a kínálatból: vagy megszűnik a cég, vagy ha megérkezik a várva várt befektető, akkor modernebb, valószínűleg külföldi eredetű modellek gyártására áll át.