Átdolgozott dízelmotorok a Mercedes C-osztályban

2003.04.25. 14:35

A C 200 CDI és a C 220 CDI két új négyhengeres dízelmotort kapott. Mindkét motor ugyanazon a 2,2 literes négyhengeres motorblokkon alapul, de az átalakításoknak köszönhetően erősebbek és takarékosabbak lettek.

 
   
   

A C 200 CDI motorjának fejlődése a számok alapján látványosabb: a legnagyobb teljesítménye 116-ról 122 lóerőre emelkedett, legnagyobb nyomatéka 250 helyett immár 270 Nm, amely 1400-as és 2800-as percenkénti fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll, vegyes használatban mért átlagos fogyasztása pedig a limuzin karosszériával 6,3-ról 5,9 literre csökkent, 100 km-en. A nagyobb teljesítménynek köszönhetően az autó gyorsulása 0-ról 100 km/h-ra 11,7 másodperc alatt mehet végbe, azaz 0,4 másodperccel gyorsabban, mint eddig, a végsebesség pedig 202-ről 208 km/h-ra nőtt.

A C 220 CDI-ben használt motor legnagyobb teljesítménye továbbra is 143 lóerő, de legnagyobb nyomatéka 25 Nm-rel nagyobb lett, azaz már eléri a 340 Nm-t, fogyasztása pedig 6,4 helyett 5,9 vegyes ciklusban 100 km-en. Ezt a változatot emellett két kiegyensúlyozó tengellyel is kiegészítették, ami jelentősen csökkentette a járás közben fellépő rezgések, és ezzel a zajok mértékét.

 
   
   

A motorok fejlődését első sorban az új befecskendező rendszer tette lehetővé: a közös nyomócsöves szerkezet rendszernyomása 145-ről 155 barra nőtt, a befecskendezési csúcsnyomás 1350 barról 1600-ra emelkedett. Emellett új, hat helyett hét nyílással rendelkező fúvókákat és szükség esetén két egymást követő előbefecskendezési ciklust alkalmaznak, így sokat javulhatott az égés egyenletessége, ami az égési zaj csökkenését és a hatásfok növekedését eredményezi. Az új motorokon már elektronikusan vezérelt változó geometriájú turbófeltöltőt találunk, ami jótékony hatással van az alacsony fordulaton jelentkező forgatónyomatékra.

A C-osztályon a két új motorváltozat bevezetése mellett más fejlesztések is történtek, így átprogramozták a típusban alkalmazott ötsebességes automataváltót, amely így még simább váltásokra képes, az ESP szenzorrendszerét keréknyomás-ellenőrzővel bővítették, az ablaktörlőket pedig lecserélték a nagyobb modelleken már alkalmazott, szélcsatornában fejlesztett, hatékonyabb változatokra.