Vége a találgatásnak: lesz nyitott Mini

2003.05.15. 15:28

 
   
   

Így kezdődik a BMW ma kiadott sajtóközleménye, amelyben ennél több konkrétumot nem is közölnek. A számtalan, a sajtóban megjelent kémfotó, fantomkép és egyéb találgatás után persze mindenki sejtette, de jobb ezt egyenesen a BMW első emberének, Dr. Helmut Pankének a szájából hallani. Panke arra is utalt a cég közgyűlésén tartott beszédében, hogy a Mini márka további bővítése sem kizárt, de az újabb változatokról - amelyek közt egy roadster és egy kombi is előfordulhat - csak a későbbiekben születhet döntés.

A kabrióról részleteket egyelőre nem árultak el, de a korábbi fotók alapján annyi biztosnak látszik, hogy az autó vászontetőt kap, és lesz hátsó üléssora is, bár hogy a vezető és az anyós mögött lesz-e hely még két felnőttnek, azt nem tudni. A motorválaszték állítólag csaknem megegyezik majd a csukott változatokéval, azaz lesz 90, 115 és 163 lóerős benzinmotoros változat, csak a Toyotától vásárolt dízelmotort hagyják meg a zárt mini kiváltságának. Egyes bátor szakírók az autó árát is meg merték becsülni: szerintük a Mini kabrió Németországban mintegy 3.000 euróval, azaz átszámítva kb. 750.000 forinttal lesz drágább, mint az azonos motorral felszerelt zárt modellek. A bemutatóra azonban még várni kell, mivel a forgalmazás állítólag csak 2004 őszén kezdődhet.