Maserati Quattroporte belső kémfotók

2003.05.27. 13:45

 
   
   

Már az utolsó simításokat végzik a legújabb olasz luxuskocsin, amely a legnagyobb luxuslimuzinok közt próbál majd szerencsét. Most az autó belsejének néhány részletét sikerült lefényképeznie egy ügyes fotósnak. Az egyik képen a műszerfal látható, bár a meredek látószög miatt csak a szellőzőrendszer rostélyai, a műszerek árnyékolására szolgáló lemez és a kormány vehető ki tisztán, míg a másik fotón az egyik első ajtó belső felét figyelhetjük meg.

 
   
   

A korábbi kémfotós hírünk óta eltelt időszakban emellett újabb pletykák kaptak szárnyra a típussal kapcsolatban. Ezek szerint az autóba mégsem a Coupé és a Spyder 4,2 literes V8-as motorja kerül, hanem ennek az öt literesre felfúrt változata, amely ugyan nem lesz sokkal nagyobb teljesítményű, mint a sportmodellek motorjai, de nyomatékosabb lévén jobban illeszkedik majd a nagy limuzin karakteréhez. Emellett már egy második változatról is hallani, amelyet Royal néven emlegetnek. Ebbe az autóba, amely a 7-es BMW és a Mercedes S-osztály legnagyobb, V12-es változatainak vetélytársa lesz, a Ferrari Enzo hatliteres V12-esének csökkentett teljesítményű változata kerülhet, ugyanaz a motor, amely a Ferrari 456-os utódjában mutatkozik be a közeljövőben.