Mercedes SL 65 AMG jövőre

2003.05.28. 10:42

 
   
   

Már készül a V12-es SL gyári tuning-változata, amelybe a CL 65 AMG-ből már ismert 612 lóerős hatliteres biturbó motor kerül. A csúcs-roadster hajtáslánca is ugyanaz lesz, mint amit a CL-ben használnak, azaz kizárólag ötsebességes automataváltóval lesz megrendelhető, mivel ez a Mercedes egyetlen szermélyautóba szerelhető váltója, amely képes elviselni az AMG V12-es 1000 Nm-es maximális forgatónyomatékát. Az SL65 menetteljesítményei jól mutatják a jármű képességeit: az autó 4,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet, és a végsebessége is csak az elektronikus leszabályozásnak köszönhetően nem haladja meg a 250 km/h-t, e nélkül becslések szerint könnyedén átléphetné a 300-as álomhatárt. A hírek szerint a típust jövő tavasszal, a Genfi Autókiállításon mutatják be, és már az első közszereplése után néhány héttel el is készülnek belőle az első sorozatpéldányok. Az áráról egyelőre nem tudni biztosat, de az ősszel forgalomba kerülő CL 65 AMG 230.000 eurójánál csak magasabb összeg szerepelhet a legerősebb SL árcéduláján.