Nullszaldót szeretne elérni az Opel

2003.06.16. 12:24

 
   
   

A GM európai leányvállalata 2003 utolsó három hónapját már veszteség nélkül zárhatja. A jóslat magától Carl-Peter Forstertől, a cég vezérigazgatójától származik, aki 2001-ben nagyszabású költségcsökkentési programot hirdetett. A megszorítások eddig eredményesnek tűntek: az Opel vesztesége a 2001-es 674 millió eurós szintről 227 millió euróra csökkent 2002 végére. Forster nyilatkozata alapján valószínű, hogy az idei évet még veszteséggel zárja a cég, a fordulat elemzők szerint legkorábban 2004-ben várható. Forster azonban nem volt hajlandó megerősíteni ezt az információt, mondván, hogy a jelenlegi helyzetben felelőtlenség volna találgatásokba bocsátkozni. A fordulatot egyébként a cég új modelljei hozhatják meg: a lassanként befutó Vectra család mellett az ősszel megjelenő következő generációs Astra és a bevezetés alatt álló Meriva piaci szereplése alapvetően befolyásolja az Opel sorsát.