Automata buszok a 2005-ös világkiállításon

2003.07.10. 16:17

Futurisztikus tömegközlekedési rendszert mutat be a Toyota Aichiben két év múlva. A Toyota már 1999-ben megszellőztette az IMTS nevű rendszer létezését, és az utóbbi években számos nyilvános tesztelés is zajlott Japánban, de ez lesz az első alkalom, hogy a széles nyilvánosság is megismerheti az új közlekedési koncepciót.

 
   
   

Az IMTS gyakorlatilag a vasút és a busz-közlekedés előnyeit igyekszik egyesíteni. A rendszer több autóbuszból áll, amelyek egymás mögött, szerelvényként közlekedhetnek, a fejlett vezérlőrendszernek köszönhetően anélkül, hogy a járművek közt mechanikus kapcsolat lenne. A buszok mindegyike önállóan is megállja a helyét, de "összekapcsolódva" minden jármű az előtte haladót követi, akár egy vasúti szerelvényben, sőt, megfelelően előkészített zárt úton (egy mágnessort kell beépíteni az útburkolatba) akár sofőr nélkül is közlekedhet a járműcsoport. Előkészítetlen útszakaszokon is csak egy sofőrre van szükség, aki az első járműből irányítja az egész konvojt.

A Toyota tervezői szerint ezzel a megoldással jelentősen csökkenthető lenne az elővárosi közlekedés költsége, ugyanis meg lehetne spórolni a jelenleg az elővárosi vasutak pályaépítési költségeit, ugyanakkor a buszokból összeállított szerelvény csaknem olyan takarékos és nagy befogadóképességű mint egy kisebb vasúti szerelvény. A világkiállításon négy darab, egyenként 50 ülőhelyes járműcsoportot működtetnek majd, amelyek földgáz üzemű buszokból állnak és 30 km/h-s átlagsebességgel közlekedhetnek.