Költözik az ős-Lada

2003.07.29. 12:20

 
   
   

Az utolsó klasszikus, Fiat 124 alapú modell gyártását is áthelyezték Togliattiból az Izs gyárba. Az egykor Moszkvics modelleket készítő Izs a többi, korábban átköltöztetett hátsókerék-hajtású modell (2105, 2107) mellett átveszi a 21043 névre hallgató Lada Kombi gyártását is, így a Lada központi gyárában felszabadul az eddig az őskövület készítésével lekötött kapacitás. A hírek szerint ezzel a lépéssel a Calina kisautónak csinálnak helyet, amely a gyártó reményei szerint Oroszország új népautója lehet. Azt nehéz lenne megjósolni, hogy a látszólag örök életű "kockalada" meddig húzza még, hiszen a lassanként Oroszországban is szigorodó környezetvédelmi normáknak egyre nehezebben felel meg az autóba épített, alapjaiban több mint 35 éves Lada motor. Az első komoly akadály a tőlünk keletre jövőre kötelezővé váló Euro-2 szint lesz, amely akár végzetes is lehet: a nagyrészt olcsósága miatt kedvelt típus a kötelező átalakítások nyomán az eddigieknél jóval drágábbá válhat, ami jócskán csökkentheti az eddigi vásárlói kör érdeklődését.