Ilyen lesz az új Kia kisautó?

2003.08.25. 12:15

A képen állítólag a Kia frankfurti újdonsága látható. Az egyelőre ismeretlen nevű apróság a Daewoo Matiz, a Suzuki Alto és a Daihatsu Charade közvetlen ellenfele lesz, így elsősorban alacsony árával és sajátos formájával igyekszik majd meghódítani a nagyobb részt nőkből álló vásárlóközönséget. A hírek szerint a típus négy felnőtt számára kínál elegendő helyet, csomagterének térfogata pedig 150 és 160 liter közé esik majd. Úgy tudjuk, hogy az autó kétféle motorral készül: a kisebbik egy egyliteres 59 lóerős egység lesz, a nagyobbik pedig egy 1,1 literes 63 lóerős. Ez utóbbival az autó kb. 16 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h sebességre, legnagyobb sebessége pedig 150 km/h körül alakul a becslések szerint. Később állítólag lesz egy harmadik, dízelmotoros változat, erre azonban még legalább másfél évet kell várnunk. A benzines modellek várhatóan jövő tavasszal kerülhetnek a Kia kereskedésekbe.