Renault Be Bop tanulmányok Frankfurtra

2003.08.26. 12:18

Két azonos alapokon nyugvó, de eltérő feladatú tanulmányt mutat be a francia gyártó. A két modell alapjaiban azonos: a Renault szerint a szokatlan formatervvel az egyterűek fontosabb hátrányait igyekeztek kiküszöbölni úgy, hogy közben a Renault jelenleg alkalmazott formanyelvét használják fel. Az autó cseppformája a tervezők szerint olyan alacsony légellenállást eredményez, amellyel kiegyenlíthető a nagy homlokfelületéből adódó fogyasztásemelkedés, az egyterű modellek egyik legnagyobb hátránya. A nagy oldalablakokkal és az üvegezett tetővel ugyanakkor nagyon jó kilátást és világos belső teret tudtak kialakítani. További közös vonás az autók belső terének kialakítása: mindkét modellben négy személy számára alakítottak ki helyet, középen pedig egy íves konzol fut végig, amely egyszerre szolgál könyöklőként és tároló rekeszként hátul, elöl pedig különféle kezelőszervek találhatók rajta.

A különbségek a két autó nevében és külsejében egyaránt a színeknél kezdődnek: az ezüst színű Be Bop egy emelt hasmagasságú szabadidőautó, míg a sárga színű Be Bop egy aszfaltra ültetett sportos egyterű. A színekkel való játék az autók belső terében is folytatódik: az ülések és a műszerfal is szürkében illetve sárgában pompázik, épp a karosszéria színével ellentétesen.

A terepjáró változat, amely négykerék-hajtású és 210 mm-es hasmagasságának köszönhetően valóban boldogulna is könnyebb terepen (első terepszög: 35 fok, hátsó terepszög: 44 fok), néhány különleges, praktikus megoldást is fel tud mutatni. A hátsó ajtó gombnyomásra nyílik, méghozzá két részletben: az ablak felfelé, az alsó rész lefelé. Az automatikus folyamat utolsó fázisaként pedig a csomagtér-padló is kicsúszik, hogy még könnyebb legyen a pakolás. Emellett szintén gombnyomásra a hátsó ülések becsúsztathatók az elsők alá, ami tökéletesen sík padlójú, hatalmas rakteret eredményez. A Be Bopot 1,6 literes 16 szelepes benzinmotor hajtja, amelyhez hatsebességes robotizált mechanikus váltó társul.

A sportos Be Bop szélesebb nyomtávval, szélesített karosszériával és alacsony profilú defektbiztos Michelin PAX gumikkal készült, a motorja egy kétliteres négyhengeres 225 lóerős turbós egység, amelyhez szintén robotizált mechanikus váltó társul. Ez utóbbi modell légellenállása is kisebb: a terepjáró 0,35-ös Cw értékét néhány apró változtatással sikerült 0,32-re levinni.